Karddal és késekkel támadtak az autóban rekedt férfira Gyálon

Vágólapra másolva!
Az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezné azt a három férfit, akik a társaikkal egyik haragosukat autóval üldözték, egészen addig, amíg az árokba nem hajtott. Aztán karddal és késsel támadtak rá a kocsiban rekedt férfira.
Vágólapra másolva!

A három férfi, családjaik és a megtámadott negyedik férfi korábban összeveszett egymással. Ezért, amikor május 26-án Gyálon meglátták a férfit egy autóban, nyolcan három másik kocsival a nyomába eredtek - írta meg sajtóközleményében a Pest Megyei Főügyészség.

A gyanúsítottak egyik autója megpróbálta leszorítani az üldözött férfit az útról, aki az árokba hajtott, hogy elkerülje az ütközést.

Ekkor az őt leszorító kocsi nekihajtott az árokba zuhant autónak úgy, hogy a vezető oldali ajtaját teljesen elzárták.

Az üldözők kiszálltak az autóikból, és rátámadtak a férfira.

Egyikük egy karddal szúrt felé, egy másik pedig gumilövedékes fegyverrel lőtt rá.

A többi férfi késekkel támadt a kocsiban rekedt férfira, végül elhajtottak a helyszínről.

Mivel három férfit gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak, okkal lehet tartani attól, hogy szabadon hagyva összebeszéléssel, tanúk befolyásolásával veszélyeztetnék a nyomozást. De annak veszélye is fennáll, hogy újabb bűncselekményt követnének el. Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.