A Stop Soros törvényjavaslat megakadályozza, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon

Vágólapra másolva!
A Stop Soros törvénycsomag olyan jogszabály, amely segítséget nyújt abban, hogy Magyarország ne lehessen bevándorlóország - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Várhatóan kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a kormány a Stop Soros törvényjavaslatot.
Halász János elmondta, nagy vitákra számítanak a Parlamentben, mert az ellenzék "Soros oldalán áll", és a migrációt segítené minden ellenzéki párt.

A szóvivő szerint a törvény azért fontos, mert a kormánynak az április 8-i választás után - az emberek akaratának megfelelően - meg kell akadályoznia, hogy a migrációt elősegítő tevékenység folyjon az országban.

Elhangzott: módosítják az alaptörvényt is, hogy ne lehessen migránsokat betelepíteni az országba. Halász János szerint ez fontos eszköz lesz a Brüsszellel folytatott küzdelemben.