Soros György megint programot hirdetett: most a keresztény Európa ellen

Soros György
Vágólapra másolva!
A Stop Soros benyújtásának napján a bevándorláspárti milliárdos az általa finanszírozott balliberális portálon, a hvg.hu-n kesereg az EU jövőjével kapcsolatban, és megint programot hirdetett. Egészen elképesztő csúsztatásokat és rémisztő terveket engedett meg magának a sajátos demokráciafelfogású pénzember. Szerinte legális bevándorlásra van szükség, egy új pénzügyi eljárással eladósítaná Európát, 30 milliárd eurós éves kölcsönfelvételt követel (ez több, mint 12 ezer milliárd forint). A nemzetállamokat háttérbe szorítaná és uniós szervek és álciviljei segítségével oldaná meeg a helyzetet. Újabb döbbenetes Soros-írás.
Vágólapra másolva!

A magyar választást megelőzően új hobbit talált magának a jelenleg 87 éves Soros György: az Egyesült Államokból az ellenzék anyagi, szellemi támogatása mellett videóüzenetekkel, publicisztikákkal igyekezte befolyásolni a magyar közvéleményt. Több elemző is úgy látta, ellenzékpótló szerepet töltött be. Ennek meg is lett az eredménye, az ellenzék látványosan leszerepelt az országgyűlési választáson, amit nem igazán vett jó néven Soros. Nem adta fel azonban a küzdelmet, ezért „jó” szokását átmentette a voksolás utánra, ezúttal megint egy publicisztikával jelentkezett, ami valójában több annál: programhirdetés a nemzetállamok létét ellenző erőknek.

Soros nem rejti véka alá: nincs szükség keresztény Európára

Az Európai Unió léte veszélybe került. Az elmúlt évtizedben minden rosszul sült el. – indította keseregve írását Soros. Ami szerinte ebből következik (írása későbbi részeiből ez derül ki), hogy még nagyobb vehemenciával kell erőltetni az általa preferált nyílt társadalom eszméjét. A magát a világ legnagyobb demokratájának tartó üzletember listát készített azokról, akik szerinte akadályozzák a projektjét, így a legújabb Soros-listában helyet kapott:

  • a német bevándorlásellenes Alternative für Deutschland (AfD),
  • az olasz (baloldali) Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga (jobboldali),
  • az amerikai elnök, Donald Trump, aki szerinte „gyakorlatilag tönkretette az atlanti szövetséget”,
  • a „gátlástalan vezetők”
  • és természetesen Orbán Viktor, magyar miniszterelnök is, aki szerinte azt „terjeszti róla”, hogy bevándorlókkal akarja elárasztani Európát

Miután dühösen kilistázta magát, kivillantotta foga fehérjét. A bevándorláspárti spekuláns szerint a keresztény Európa víziója szemben áll az EU alapelveivel. Mit jelent ez? Azt, hogy Soros útjában áll a keresztény Európa. Egész pontosan ezt a két mondatot írta ezzel kapcsolatban:

Orbán ma a saját, keresztény Európa-víziójának védelmezőjeként lép fel. Ez a jövőkép szemben áll az EU alapelveivel.

Ezt egy mondattal később sikerült megfejelnie azzal is, hogy szerinte Orbán Viktornak az a célja, hogy átvegye az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó kereszténydemokraták vezetését.

Tagadja, hogy a betelepítési kvóták mellett lett volna, csakhogy ez nem igaz

Az írás legmegdöbbentőbb része feltehetően az, amikor azt állította Soros, hogy mindig is az volt az álláspontja, hogy a bevándorlók szétosztásának teljesen önkéntes alapon kell történnie. Hozzátette, hogy sem a tagállamokat nem szabad befogadásra kényszeríteni, sem a bevándorlókat. Csakhogy ennek annyi a valóság alapja, minthogy a Zöld-foki szigetek nyerte 2014-ben a focivébét. Az igazság ezzel szemben az, hogy Soros a Project Syndicate nevű oldalon arról írt, hogy

évente legalább egymillió bevándorlót kellene betelepíteni az Európai Unióba, a terheket igazságosan szétosztva a tagállamok között.

Nem volt vége a hazugságáradatnak, ugyanis egy mondattal később pedig azt írta, hogy mindig is azt mondta, hogy az EU-nak meg kell védenie külső határait. Ezt a gondolatát sem igazán nehéz megcáfolni, elég idehozni a Bloomberg Business 2015-ös tudósítását, amely szerint Soros a következőket mondta:

a mi tervünknek a menekültek védelme a célja, és a nemzeti határok jelentik az akadályt.

Ennyi csúsztatás és hazugság után aztán kifejti ars poeticáját: lehetetlen, elfogadhatatlan, hogy Európa zárt legyen mindenfajta bevándorlás előtt.

Soros György amerikai milliárdos Forrás: Origo

Soros eladósítaná Európát

Tehát minden eddiginél erősebben és legfőbbképpen látványosabban adott hangot a nyílt társadalom eszméje iránti rajongásának, azonban az igazi meglepetés még hátra volt. „Európa szeretne segíteni Afrikán és a fejlődő világon” - szögezi le Soros. Ugye, szeretne segíteni? A bevándorláspárti spekuláns ezután egy egészen meredek elképzelést vázolt, aminek az „afrikai Marshall-terv” elnevezést adta. Ezzel a megoldással szerinte

  • az ellenőrizetlen bevándorlási hullám elapadna,
  • és lehetővé válna a bevándorlás megszervezése is.

A bevándorlástól és annak népszerűsítésétől elszakadni képtelen 87 éves üzletember úgy látja, ahhoz, hogy terve sikeres legyen, Európának ÉVI 30 MILLÁRD EURÓRA lenne szüksége, azonban azt elismeri, hogy jelenleg kevés a pénz.

- teszi fel a kérdést a pénzügyi spekuláns, ésezután kőkemény pénzügyi spekulációba kezd. Sorosnak van némi tapasztalata a pénzügyi válságokat kiaknázva a zavarosban való halászásra, így most is fut egy kört. Úgy látja, az EU hitelképessége magas, ám kihasználatlan. Mikor éljünk a lehetőséggel, ha nem egy sorsdöntő válságban? - teszi fel az újabb kérdést, és ezután hosszasan érvel egy gigahitel mellett, persze szerinte veszélytelen és olcsó formában. Ha egy pillanatra eltekintünk Sorostól, akkor ennek kapcsán a következőkre lehet jutni:

  • Soros eladósítana Európát, nyakába akasztana egy évi 30 milliárd eurós gigahitelt.
  • Azt az Európát, amely továbbra is képtelen megbirkózni a bevándorlási válsággal.
  • Ha a Soros által felvetettekre valamilyen ok folytán sor kerülne, akkor a kontinens még ennél is kiszolgáltatottabb lenne a bevándorlóáradat legújabb hullámával szemben.
  • Ezzel megpecsételődne Európa sorsa.

Soros demokráciafelfogása: a Brexitet vissza kell csinálni!

A bevándorlás mellett másik vesszőparipájáról is szót ejtett, a Brexitről. Korábban kimerítően írtunk arról, hogy a kérdésben nagyjából úgy viselkedik, mint egy közép-afrikai diktátor egy átlagos hétköznapon. „A Brexit elképesztő károkkal jár mindkét fél számára. A válás hosszú folyamat lesz, akár öt évnél is hosszabb. Végső soron a britek döntik el, mit akarnak, de jobb, ha mielőbb dűlőre jutnak. Ez a célja a Best for Britain kezdeményezésnek, amelyet támogatok. Sikerült elérni egy parlamenti határozatot, amelyben benne van a lehetőség, hogy Nagy-Britannia az unió tagja marad” – Soros eldöntötte, hogy káros a Brexit, és akkor úgy is van, bárhogy is szavaztak a britek. Ő majd jobban tudja. Pont.

Nem rejti véka alá, kifejezetten dicsekszik a Best for Britainnel, amit súlyos pénzekkel támogatott meg annak érdekében, hogy meggyőzze a briteket, hogy nem jó nekik az Unióból való kilépés.

Leírta a végcélt: az EU-nak olyan szervezetté kell válnia, amelyhez Nagy-Britannia ismét csatlakozni akar.

Nemzeti érdekek félresöprésében reménykedik

Soros a nemzetállamokról is kifejtette a véleményét, és abban reménykedik, hogy a tagállamok nemzeti érdekeiket „félresöpörve” követik őt a harcban. Ehhez természetesen minden támogatást megad. Amerikából.