A kormány benyújtotta a Stop Sorost, és készen áll a csatára

migráns, szótár, Soros
A depresszió is ok lehet arra, hogy valakit beengedjenek az unióba
Vágólapra másolva!
Benyújtotta a kormány a Stop Soros törvényjavaslatot, amely a korábbi tervekhez képest szigorúbb formában korlátozza a bevándorlás támogatását, szervezését végző álcivil tevékenységet. A mostani javaslat szerint önálló bűncselekménnyé, és ezáltal büntethetővé válna a törvénytelen bevándorlás szervezése. A módosítások részletes tartalmát Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ismertette a sajtóval hétfőn, most pedig Dömötör Csaba államtitkár jelentette be, hogy benyújtotta a kormány. Mint ismeretes, a Stop Soros korábbi verziójáról történő döntést a Fidesz-frakció és a kormány elhalasztotta az áprilisi választások utánra, rábízva a döntést a választópolgárokra.
Vágólapra másolva!

Az érdemi változás a korábbi javaslathoz képest, hogy a Büntető Törvénykönyvben rögzített önálló tényállás, bűncselekmény lehet a törvénytelen bevándorlás szervezése.

A migránsok EU-ba történő bejutását segítő, Soros-szervezetek által szerkesztett ún. migránsszótár Forrás: Magyar Idők

A fenti bűncselekményt az követi el, aki szervezőtevékenységet folytat annak érdekében, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyan személynek, aki nincs üldözésnek kitéve, vagy közvetlen üldözéstől való félelme nem megalapozott, illetve, aki Magyarországra jogellenesen belépő vagy jogszerűtlenül tartózkodó személynek tartózkodási jogcímet szerez.

Ezek elkövetése vétségnek minősül, és 5-től 90 napos elzárással büntetendő.

A szervezőtevékenység megvalósulhat úgy, hogy határmegfigyelést szervez, vagy információs anyagot készít, terjeszt, vagy erre megbízást ad valaki, illetve a jogellenes bevándorlás szervezésére irányuló hálózatot épít vagy működtet. Ebben az esetben kitiltásnak is helye van.

Amennyiben pedig, ha valaki anyagi eszközöket szolgáltat a jogellenes bevándorlás elősegítéséhez, illetve, vagy vagyoni haszonszerzés miatt, vagy többeknek nyújt segítséget, továbbá, ha a határtól számított 8 kilométeres távolságon belül teszi, akkor akár egy év szabadságvesztéssel büntetendő.

Tatabánya, 2015. szeptember 5. Illegális bevándorlók a tatabányai vasútállomáson 2015. szeptember 4-én. A központi operatív törzs úgy döntött, hogy az éjszaka folyamán autóbuszokat vezényel a Keleti pályaudvarhoz és a M1-es autópályához, és felajánlják az ott tartózkodó bevándorlóknak, hogy a hegyeshalmi határátlépési ponthoz szállítják őket. Ausztria a szükséghelyzet miatt beengedi a Magyarországról érkező migránsokat. Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Stop Soros törvénycsomaggal párhuzamosan egy Alaptörvény módosítására irányuló javaslatot is benyújt a kormány. Ennek célja, hogy gátat vessen a túlterjeszkedő és Magyarország szuverenitását sértő EU-s jogalkotással szemben. Ez nemcsak üres lózung lesz, hanem az állami szervek feladatát képezi majd ezek betartása.

Emellett fontos újítás az Alapjogokért Központ által javasolt „első biztonságos ország elvének" rögzítése, amely szerint Magyarország nem köteles menekültstátuszt biztosítani annak, aki már egy biztonságos országon áthaladt.

A Fidesz-frakció támogatásáról biztosította a szigorított javaslatot

A Fidesz-frakció támogatásáról biztosította a kormány által benyújtani szándékozott törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat kedden került az Országgyűlés elé, és valószínűleg jövő héten dönthet annak a napirendre vételéről a parlament. Ezzel pedig elkezdődhet a törvényjavaslat megvitatása, amely során valamennyi parlamenti párt elmondhatja a véleményét.

Erről, valamint a javaslat érdemi tartalmáról tegnap Kocsis Máté frakcióvezető számolt be.

Íme, a sajtótájékoztató:

Előzmények

Mint ismeretes, a kormány a Stop Soros törvényjavaslat korábbi verzióját még februárban nyújtotta be az Országgyűlés elé az előző kormány.

Ebben még csak belügyminiszteri engedélyhez kötötte volna a migrációt támogató szervezetek tevékenységét. Ezeknek a szervezeteknek pedig át kellett volna esniük egy nemzetbiztonsági átvilágításon.

Budapest, 2018. február 2. Az Együtt bontanák le a határzárat feliratú plakát, amelyen Soros György és „a kerítésbontó ellenzék” látható Budapesten, a XIX. kerületi Üllői úton 2018. február 2-án. A Fidesz plakátját a fővárosban és vidéken is elhelyezik. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A törvényjavaslat másik fontos alkotóeleme volt a 25 százalékos úgynevezett bevándorlásfinanszírozási-illeték, amelyet a bevándorlást támogató, külföldről finanszírozott szervezeteknek kellett volna fizetnie, a külföldről, ebből a célból kapott támogatásuk alapján.


A februári visegrádi kihelyezett frakcióülésen jelentette be Gulyás Gergely akkori frakcióvezető, hogy mivel a kormánypártoknak nincs meg a szükséges többsége a Stop Soros törvényjavaslat kétharmados pontjainak elfogadásához, ezért megvárják az április 8-i országgyűlési választásokat és a választópolgárok véleménynyilvánítását a döntéssel kapcsolatban.

Dömötör Csaba: A törvényjavaslat a választók akaratát tükrözi

A Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese kedd délután bejelentette, hogy a kormány a mai napon benyújtja a parlament elé a Stop Soros törvényjavaslatot.

Dömötör Csaba kijelentette, hogy a törvényjavaslat összhangban van a választók akaratával.

Elmondta továbbá, hogy „nagy erők mozdultak meg” a Stop Soros ellen, és