Visszavonhatatlan a pártszakadás: kirúgták Dúró Dórát a Jobbik frakcióból

2018.05.29. 19:30

Csatlakozni kívánt Toroczkai László platformjához - a Jobbik parlamenti képviselői közül egyedül -, ez pedig nem maradhatott következmények nélkül a súlyos belső harcokkal terhelt párton belül. A Jobbik pártmédiája, az Alfahír írt arról, hogy ma kirúgták Dúrót a frakcióból, ő lett a hatalmi harcok következő áldozata.

Dúró Toroczkai elnökhelyettes-jelöltje volt a Jobbik május 12-i tisztújításán, ám az elnöki címért folyó küzdelmet gyanús körülmények között elveszítette Sneider Tamással szemben az ásotthalmi polgármester. Maga Toroczkai is beszélt arról, hogy nem voltak egyenlőek a feltételek. Ezt követően jelentette be, hogy Mi Magunk néven platformot alapítana a Jobbikon belül, a pártvezetés szerint viszont ez alapszabályba ütközik, így

fegyelmi eljárást kezdeményeztek Toroczkaival szemben.

Most, úgy tűnik, Dúró Dórával kezdik vagy folytatják a leszámolási hullámot.

Dúró DóraForrás: MTI/Máthé Zoltán

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a Jobbik propagandahíradójának, az Alfahírnek úgy fogalmazott, hogy 

bizalmi válság alakult ki

Dúróval szemben, ezért döntöttek a frakcióból történő kizárás mellett. A mandátumának sorsáról a párt elnöksége jogosult dönteni. A Jobbik alapszabálya szerint, ha az elnökség kétharmada úgy dönt, felszólíthatják mandátumának visszaadására. Arról, hogy hogyan üldözik a Jobbikon belül Toroczkai embereit, itt írtunk, az már korábban egyértelművé vált, hogy Sneiderék nem tűrnek majd meg semmilyen belső ellenzéket a Jobbikon belül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK