Meggyilkolta a szeretőjét egy dobai férfi, félt, hogy lebuknak

Vágólapra másolva!
Életfogytiglani börtönre ítélt a bíróság egy dobai férfit azért, mert megölte a szeretőjét, hogy terhes élettársa biztosan ne jöjjön rá a kapcsolatukra.
Vágólapra másolva!

A mentőápolóként dolgozó, akkor 36 éves férfi 2013-ban egy elsősegélyképzésen ismerkedett meg az akkor 16 éves lánnyal.

A közös szakmai érdeklődésből vonzalom, majd szexuális kapcsolat lett.

A férfi többször megütötte a lányt, aki ezt elmesélte barátnőinek. Miután 2015 februárjában kiderült, hogy a férfi élettársa gyereket vár tőle, a férfi közölte 16 éves szeretőjével, hogy be akarja fejezni a kapcsolatukat.

Néhány hónappal később, 2015 júniusában a férfi meglátogatta a lányt, aki a férfi vallomása szerint több dolgot is számonkért rajta, és szidta őt, amitől a férfi ideges lett. Megütötte a 16 éves lányt, aki életveszélyesen megsérült.

A férfi elindult haza, de tartott félt, hogy a lány feljelenti, és így a terhes élettársa rájön a kapcsolatukra. Elhatározta, hogy megöli a lányt, ezért visszament a házba.

A lány elvesztette az eszméletét, és vérző fejjel a pincelejárat előtt feküdt.

A férfi levonszolta a pincébe, és fejét egy gerendának ütötte.

Ezután mobiltelefonon felhívta a lány apját, akinek azt hazudta, hogy a lány az imént felhívta, és azt mondta neki, hogy balesete volt, leesett a pincébe.

A gyilkos ezután hívta a mentőket, akiknek azt mondta, hogy újraéleszti a sérült lányt. A bejelentés közben azonban a lány magához tért, nyöszörögni kezdett, ezért

a férfi befogta az orrát és száját, és addig tartotta ott a kezét, amíg az meg nem fulladt.

Amikor a segítség megérkezett, azt imitálta, hogy még mindig a lány életéért küzd.

A férfit

aljas indokból, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett gyilkosság, valamint egy rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés

miatt találták bűnösnek.

Az ítélet szerint a vádlott legkorábban 25 év múlva szabadulhat feltételesen. Az ügyész tudomásul vette a törvényszék döntését, a vádlott és védője viszont enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.