Ceglédberceli katasztrófa: se jogosítványa, se forgalmija nem volt a sofőrnek

Ceglédbercel, baleset
Vágólapra másolva!
Újabb részletek derültek ki arról a kisbuszról és arról a román sofőrről is, aki a 4-es főúton balesetet okozott kedd délután. A karambolban kilencen haltak meg. 
Vágólapra másolva!

A sofőr, Petru K. jogosítvány nélkül vezetett, a buszt pedig a román rendőrség hónapokkal ezelőtt

kivonta a forgalomból

- írja az Adevarul.ro.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Ahogy korábban megírtuk, romániai vendégmunkások ültek abban a kisbuszban, ami frontálisan ütközött egy kamionnal kedd délután a 4-es főúton. A sofőr előzés közben a mobiltelefonján élő közvetítést indított, ez terelhette el a figyelmét annyira, hogy nem vette észre a szemből érkező kamiont. A balesetben kilencen meghaltak.

Egyelőre vizsgálják a nyomozók, hogy pontosan mi vezetett el a tragédiáig. Az Origónak nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakértő szerint a fáradtság is közrejátszhatott benne, hiszen Szlovénáiból indult el a kisbusz.