A nélkülöző gyerekekért hívnak összefogásra a sztárok

Wolf Kati, Ökumenikus Segélyszervezet
Vágólapra másolva!
Elindult a Gyermekek hete az Ökumenikus Segélyszervezetnél. A karitatív szervezet ebben az időszakban nem csak gyerekprogramokat szervez rászoruló gyermekek számára, hanem adománygyűjtést is hirdet a 1353-as adományvonalon. Aki a 1353-at tárcsázza, most a nehéz sorsú gyermekek táboroztatásához járulhat hozzá hívásonként 250 forinttal.
Vágólapra másolva!

A Segélyszervezet ezen célkitűzéséhez hét, a maga területén kiemelkedő híresség csatlakozott, egy közös megindító videóban, melyet egy játszótéren rögzítettek.

Dombóvári István, Szalóki Ági, Gyurta Dániel, Wolf Kati, Nagy Ervin, Lackfi János és Puskás Peti

a videóban arra hívják fel a figyelmet, hogy sok gyermek számára nem adatik meg mindaz, amitől igazán felhőtlen és boldog lehet a gyermekkor.

A gyermekkor meghatározó élményei, a játék, a tanulás, a sportolás, a szerető család, a közös nevetés, az esti mesék, az éneklés és az önfeledt nyaralás is egy-egy emblematikus arctól hangzik el a kisvideóban, hogy a végén azokra irányítsa a figyelmet, akiknek mindezek önhibájukon kívül nem adatnak meg.

- hív összefogásra zárómondatában az Ökumenikus Segélyszervezet elgondolkodtató videója.

Az Ökumenikus Segélyszervezet látókörébe

sok olyan nélkülöző gyermek kerül, akinek nehéz családi helyzete miatt esélye sincs megtapasztalni a gyermekkor gondtalanságát.

A Segélyszervezet egész ében mintegy 2000 gyermek számára kínál rendszeresen fejlesztő és közösségi programokat. Most induló Felhőtlen gyermekkor kampányukban idén olyan hátrányos helyzetű és bántalmazott gyermekek táboroztatására gyűjt a Segélyszervezet pénzadományokat, akik még soha nem jutottak el nyaralni.

A Segélyszervezet és a videóban szereplő sztárok arra biztatnak, hogy minél többen gondoljanak akár csak egy telefonhívás erejéig a nehéz sorsú gyermekekre.
Az akcióhoz csatlakozni a következő módokon lehet:

  • A 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forintot lehet adományozni;
  • a segelyszervezet.hu oldalon online egyszerűen és biztonságosan lehet adományozni;
  • Átutalással vagy csekkbefizetéssel a 11705008-20464565 számlaszámon lehet csatlakozni a felhíváshoz. A közlemény rovatban feltüntetve: Felhőtlen gyermekkor