Bosszú: az MSZP nem támogatja a Liberálisok jelöltjét a Belvárosban

BŐSZ Anett
Budapest, 2018. május 11. Bősz Anett, a Párbeszéd képviselője felszólal a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló összevont vitában az Országgyűlés plenáris ülésén az Országházban 2018. május 11-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Úgy volt, hogy Fodor Gáborék adhatják az ellenzéki indulót, a szocialisták azonban kihátráltak mögüle. Tovább gyűrűzik a két párt közötti balhé.
Vágólapra másolva!

Korábban megírtuk, Bősz Anett, a Liberálisok parlamenti képviselője teljesen váratlanul kilépett a Párbeszéd frakciójából, amit azzal indokolt, nem látja a garanciáit ebben a képviselőcsoportban a liberális értékek megjelenésének. A lépéssel meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerültek Karácsony Gergelyék és szövetségeseik, a szocialisták, hiszen úgy nézett ki, megszűnik a frakció, de aztán a „független" Mellár Tamás megmentette őket. Érdekes kanyart vett a történet azzal, hogy Bősz kilépésének napján több balliberális szerkesztőséghez is eljutott az a dokumentum, amelyben

Molnár Gyula MSZP-elnök, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd bukott miniszterelnök-jelöltje és Fodor Gábor megállapodott, hogy a szocialisták 2018 és 2022 között 60 millió forinttal támogatják a Liberálisokat.

Ez pedig nem kevesebbet jelentett, minthogy tiltott párfinanszírozás gyanújába keveredtek a szocialisták.

Itt a szocialisták bosszúja?

Nem kellett sokat várni, megérkezett az MSZP válasza a történtekre. Az MSZP úgy állhat bosszút a Liberálisokon Bősz Anett frakcióból való kilépéséért, hogy nem támogatják Fodor Gábor pártjának jelöltjét az V. kerületi időközi polgármester választáson – írja a Pesti Srácok. A lap kiemeli, hogy ez azért is érdekes, mert az időközi választásokon való együttműködésről már vagy egy hónapja tárgyalnak az ellenzéki pártok, és ahogy a VIII. kerületi polgármester-választáson meg tudnak állapodni egy közös jelöltben, úgy már hetek óta megvolt az egyezség az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok között arról, hogy a Fodor-párt budapesti politikusát, Szabadai Viktort indítják.

A Liberálisok politikusa helyett egy 65 éves, a kerületben élő nyugdíjas pedagógus, Nagy Béla lesz a közös ellenzéki jelölt.

Szabadai Viktor a Zoom.hu kérdésére elmondta, hogy reggel felvették ugyan a jelöltséghez szükséges támogató aláírásokhoz az ajánlást gyűjtő íveket, ám végül úgy döntöttek, azokat üresen vissza is adják. Hozzátette, hogy Nagy Bélát fogják támogatni majd a választáson.

Az V. kerületben azért kell időközit tartani, mert a fideszes Böröcz László alpolgármester parlamenti képviselő lett, így összeférhetetlenség miatt le kell mondania az önkormányzati képviselői tisztségéről.