Orbán: Nekünk Magyarország az első, de munkánkkal Európát is erősíteni akarjuk

ORBÁN Viktor
Budapest, 2018. május 18. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. május 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország és Közép-Európa országai adják az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régióját. Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben a miniszterek eskütétele előtt megerősítette: a 2010-2030 közötti 20 évet egy korszaknak tartja, mert egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak.
Vágólapra másolva!

Európa gazdasági súlypontja fokozatosan keletre tolódik Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök pénteken a parlamentben úgy fogalmazott: „1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk Európa jövője”.

Percről percre

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalását percről percre közvetítettük.

Az unió leggyorsabban fejlődő régiója

A kormányfő a miniszterei kinevezését követő ülésen hangsúlyozta: Magyarország és Közép-Európa országai adják az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régióját. Orbán Viktor megerősítette: a 2010-2030 közötti 20 évet egy korszaknak tartja, mert

egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak.

A miniszterelnök szerint Európát még hosszú évekig fenyegeti a népvándorlás és a tömeges migráció, ezért a határ szilárd őrizetére és a biztonsági kockázatok higgadt kezelésére van szükség. Orbán Viktor azt mondta, új dolgokba kell belefogni, és a biztató első nyolc év után is még csak a munka felénél tartanak.

A kormány nem hitelveket védelmez

Hozzátette: mély átalakítások, komoly küzdelmek és szívós munka áll mögöttünk, de a világban új időszak, új technológiai korszak kezdődött el, amely még bátrabb újító szellemet és még több változtatást követel. Ehhez a kihíváshoz kellett igazítani az új kormány összetételét - jelezte a kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette,

a technológiai mellett biztonsági és szellemi fenyegetésekkel is szembe kell néznie az országnak.

A miniszterelnök azt mondta, a kormány nem hitelveket védelmez, azokat a létformákat oltalmazza, amelyek a keresztény hitelvekből kisarjadtak. Ezért védjük az emberi méltóságot, a családot, a hitbéli közösségeket és a nemzetet - hangsúlyozta.

Orbán Viktor: Továbbra is védeni kell a határokat Forrás: MTI/Soós Lajos

Előre kell nézni

Orbán Viktor köszönetet mondott a vállalkozóknak, akik félmillió új munkahelyet teremtettek. Elismerést érdemelnek a közfoglalkoztatottak, a fiatalok és az idősek is - mondta a kormányfő. 2010 elején azok a nemzetek jártak jól, akik előre néztek. Mára Magyarország is ilyen ország lett - tette hozzá. Mi adjuk az unió leggyorsabban fejlődő régióját - mondta kormányfő.

„A nemzetet szolgáljuk, de a helyünk Európában van”

Európai horizontúnak is nevezte új kormányát Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a kabinet bemutatásakor úgy fogalmazott:

„a nemzetet szolgáljuk, de a helyünk Európában van”.

A kormányfő hangsúlyozta: olyan embereket kért fel miniszternek, akiknek közös szenvedélye Magyarország, akik azt gondolják, hogy „a mi életünkben a legnagyobb dolog, hogy magyarnak születtünk”.

Leszögezte: politikai közösségének tagjai bajtársi politikai közösséget alkotnak, és nem egymással versengő politikusok. Orbán Viktor felidézte korábbi három kormányát, valamint rámutatott arra is, hogy az ország településein sok százan vállalják a vezetés felelősségét politikai közösségéből. Kijelentette: akár több kormányra való elkötelezett emberrel rendelkeznek.

Miniszteri feladatok

Bártfai-Mager Andrea feladata lesz a stratégiai vagyon megtartása - mondta Orbán Viktor. Pintér Sándor felelős mindnyájunk biztonságáért - mondta a kormányfő. Kásler professzor úr vállát különös felelősség nyomja majd - mondta Orbán, aki szerint az Emmi vezetése egy reneszánsz embert követel. Benkő Tibornak évtizedes elmaradást kell pótolnia a hadsereg fejlesztése területén - mondta a kormányfő. A tiszti állományban még óriási tartalékok rejlenek. Orbán elmondta,

az atomerőmű bővítése nélkül nem lehet megőrizni a rezsicsökkentést.

Trócsányi László feladata az ország jogi szuverenitásának a megőrzése lesz - tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, hogy Semjén Zsolt feladata a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésének a megőrzése lesz. Varga Mihály pénzügyminiszterként és miniszterelnök-helyettesként szolgál majd, mindig emlékeztessen arra, hogy addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér - mondta a kormányfő.

Palkovics László az újítás feladatát kapta az új kormányban,

ilyen még nem volt a magyar gazdaság történetében - hívta fel a figyelmet Orbán. Nagy Istvánra bíztuk a legfontosabb stratégiai ágazatot, olyan politikát várunk, ami megbecsüli a gazdákat, megvédi érdekeinket Brüsszelben - mondta Orbán.

Kitartóan keresse az emberek és a kormány közötti egyetértési pontokat - mondta Orbán Viktor Rogán Antal feladatáról.

Szijjártó Péterről azt mondta, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a folyamatosság és a terepismeret a legfontosabb, és ezt hosszú évek óta bizonyítja. Gulyás Gergely feladata a stratégiai tervezés, és ezért egy országot kell látnia, ez a minisztérium a kormány villámhárítója - mondta Orbán Viktor.

Nagy lehetőség és nagy alázat

Az új kormány nagy lehetőséget kapott, amit nagy alázattal is kell fogadnia - hangoztatta Orbán Viktor, miután bemutatta az új kabinet tagjait. „A kormány tagjának lenni egyszerre küldetés és szolgálat” - mondta Orbán Viktor, azt ígérve kormánya nevében, hogy hűséggel szolgálják a nemzetet, és a nehéz időkben is fenntartás nélkül szeretik majd Magyarországot. Soli Deo Gloria - zárta beszédét a kormányfő.