Börtönbe mehetnek a piramisjáték szervezői

Vágólapra másolva!
Csalás miatt négy év börtönre, illetve két év felfüggesztettre ítélte pénteken a bíróság a DT Diamond Rt. két volt vezetőjét, akik még a 2000-es évek elején drágaköveket adtak el. Visszavásárlást és magas hozamot ígértek úgy, hogy esélyük sem volt azt megfizetni.
Vágólapra másolva!

A csalók 626 befektetőt csaptak be, a meg nem térült kár pedig meghaladja az 1 milliárd 370 millió forintot.

A rendőrség 2004-ben indított nyomozást az ügyben, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkezett panaszok és a szervezet feljelentését követően, majd azt 2009-ben le is zárta.

A per 2012-ben kezdődött, a Fővárosi Ítélőtábla azonban 2017 januárjában hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új elsőfokú eljárásra utasította a törvényszéket, a tényállás megalapozatlanságára hivatkozva.

Az ügyben a törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban pénteken hirdette ki az ítéletet, ebben

Egy férfi 687 rendbeli csalás miatt 4 év börtönbüntetésre, társát pedig 173 rendbeli csalás miatt 2 évre ítéltek. Neki nem kell börtönbe mennie, ő felfüggesztettet kapott.

A bíróság szerint a négy évet kapó férfi az Atlantis-Contor Kft., majd a DT Diamond Rt. és a Diamond Trade Kft. képviseletében eljárva 2002 és 2004 között üzletkötőkön keresztül a "felhajtott" ügyfeleknek gyémántokat adott el, a befektetési piacon kimagasló, 20 százalék feletti éves hozamot ígérve.

A cég az adásvételi szerződésekben a gyémántok valós értékének többszörösét tüntette fel, és az ügylet megkötésekor egy másik szerződést is aláírtak arról, hogy gondoskodnak a drágakő egy-három éven belüli, mesés hozammal történő visszavásárlásáról.

Azoknak az ügyfeleknek az esetében, akik még az üzlet beindulásakor kötöttek szerződést, az egy év letelte után vissza tudták vásárolni a gyémántokat és az ügyfelek megkapták az ígért hasznot is, az üzletbe később belépők befizetéséből. Amikor azonban a PSZÁF 2004 novemberében egy vizsgálat után megállapította, hogy a cég jogosulatlan befektetési tevékenységet végez és feljelentést tett a rendőrségen, az ügyfelek egyszerre akarták visszavásároltatni a gyémántjukat, ezért a DT Diamond Rt. fizetésképtelenné vált.

A bíróság az ítélet szóbeli indoklásában kiemelte: csak idő kérdése volt, mikor dől be a piramis.

A gyémántkereskedő céget 2005 elején átvette a felfüggesztettet kapó férfi. Ő azt ígérte az ügyfeleknek, ha valaki visszaküldi neki a gyémántját, akkor azt értékesíti és az ügyfél így hozzájuthat a pénzéhez.

Az átadott gyémántoknak azonban Londonban, illetve Németországban nyoma veszett, az ügyfelek nem jutottak hozzá a pénzükhöz.

A Fővárosi Törvényszék szerint a sértettek egyértelműen befektetési céllal vásárolták a gyémántokat, és elfogadta a szakértők azon álláspontját, hogy nem volt esélyük a vádlottaknak a beígért hozammal értékesíteni a gyémántokat. A bíróság szerint a csalás akkor valósult meg, amikor az ügyfelek átvették a gyémántot, még akkor is, ha utána visszakapták a megígért hozammal együtt a pénzüket.

A bíróság szerint 626 embert ejtettek tévedésbe, volt, akit többször is, sőt a saját üzletkötőik is vettek a gyémántokból.

A legkisebb befektetett össze 400 ezer forint körüli volt, a legnagyobb több mint 85 millió forint, de jellemzően 500 ezer forint és 5 millió forint közötti összegeket tudtak kicsalni a sértettektől.

A bíróság mintegy 200 sértettnek összesen 1 milliárd 370 millió forint polgári jogi igényt ítélt meg.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, az elsőrendű vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, a másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.