Szijjártó Péter: Nem érdekli a valóság az európai parlamenti képviselőket

SZIJJÁRTÓ Péter
Brüsszel, 2018. május 14. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Közel-Kelet etnikai és vallási konfliktusainak áldozataira fókuszáló nemzetközi konferencián Brüsszelben 2018. május 14-én. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
Nem érdekli a magyar valóság az Európai Parlamentben ülő képviselőket, és az látszik, hogy az NGO-k egy csoportja azon dolgozik, hogy negatív képet fessen Magyarországról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1-nek. Szijjártó Péter példaként hozta fel a Judith Sargentinihez köthető Soros-jelentést, ami szerinte „minősített hazugságok gyűjteménye.”
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy újabb európai parlamenti bizottság bírálta Magyarországot, azt mondta,

egy koncepciós eljárás folyik az EP-ben Magyarországgal szemben, az úgynevezett Sargentini-jelentés például „minősített hazugságok gyűjteménye.”

Hozzátette, hogy ezek a bizottsági anyagok olyan ügyeket hánytorgatnak fel, amelyeket már régen lezárt Magyarország és az Európai Bizottság.

- fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter kitért az ukrán elnök által visszavont állampolgárságitörvény-módosításra, mint mondta, ez csak az első lépés kell hogy legyen, ha Ukrajna komolyan gondolja euroatlanti törekvéseit.

A miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt arról is, hogy az elmúlt négy esztendő eredményei azt mutatják, kifejezetten jó döntés volt egységesíteni a külpolitika és a külgazdaság irányítását. Mint mondta, minden évben nőtt a magyar export, tavaly meghaladta a 100 milliárd eurót, a Magyarországra irányuló beruházások száma is 60 százalékkal nőt négy év alatt.

Arról is beszélt, hogy új elemként kerül a minisztériumhoz a polgári hírszerzés irányítása, az energetikai tárgyalások, a magyar határokat keresztező infrastrukturális fejlesztések és az űrkutatás is.
Szijjártó Péter a nyugat-balkáni konferencia kapcsán kifejtette, azt a kezdeményezést tették, hogy még idén minden tárgyalási fejezet nyissunk meg Montenegróval és Szerbiával.