A robbanásban meghalt magyar nő ügyében az FBI elfogott egy embert

Vágólapra másolva!
Egy szépségszalonban történt robbanásban meghalt a szalon magyar tulajdonosa a kaliforniai Aliso Viejóban, helyi idő szerint kedden. Egy nappal később pedig - vagyis nemrég - az FBI őrizetbe vett egy gyanúsítottat.
Vágólapra másolva!

A robbanásban, amelyben a magyar nő meghalt, hárman meg is sérültek.

A detonáció ereje olyan nagy volt, hogy nemcsak a szépségszalonban, de az emeletes épület több más helyiségében és a szomszédos épületekben is kárt tett.

A közelben lévők az első pillanatban azt hitték, földrengés történt.

A rendőrség és a sürgősségi szolgálatok nagy erőkkel vonultak ki.

A rendőrség szerda délutáni sajtótájékoztatóján közölte, hogy a halálos áldozat egy, a családjával 12 éve a városban élő nő, aki már három évtizede foglalkozott szépségápolással. A sebesülteket kórházban ápolják.

A nyomozók egyelőre nem tudják, hogy a bomba hogyan került oda. A postaszolgálat szerint nem postai úton. Az áldozat szomszédja a Los Angeles Times című hírportálnak elmondta, hogy

Az FBI csütörtök reggel letartóztatott egy férfit, akit a robbantással gyanúsítanak. Laura Eimiller, a Szövetségi Nyomozó Iroda helyi irodájának szóvivője sajtóértekezletén közölte:

az 59 éves Stephen Beal kaliforniai illetőségű férfi a robbantásban életét vesztett 48 éves kozmetikusnő Facebook-oldalán közzétett fotók tanúsága szerint kapcsolatban ált az áldozattal.

Bealt csütörtökön délután viszik a bíróságra. Az FBI további részleteket egyelőre nem közölt.