A magyargyűlölő Sargentini ismét megpróbálta a lehetetlent, nem sikerült

Judith Sargentini
Vágólapra másolva!
Semmit nem tanult a múltkori hibájából a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján szereplő Judith Sargentini, zöldpárti Európai Parlamenti (EP) képviselő, aki egy hónappal a múltkori égését követően ismét magyar demokráciázott közösségi oldalán. Csakhogy ezúttal is szembejött vele maga a demokrácia, a magyar emberek egymást vállvetve üzentek neki a bejegyzése alatt. Itt van a magyar Facebook-forradalom második felvonása!
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban Judith Sargentini vált a brüsszeli politikai elit Magyarország ellen indított harcának jelképes vezetőjévé Brüsszelben, hiszen ő kapta meg a számára kedves feladatot, hogy készítsen különjelentést hazánkról. A holland zöldpárti politikus profiljába tökéletesen passzol a téma, hiszen amellett, hogy rajta van a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján, imád Orbán Viktorral és kormányával foglalkozni. Minden várakozást felülmúló intenzitással neki is látott Magyarország megregulázásának, legutóbb a nevével fémjelzett Soros-jelentés kapcsán robbant ki vita Brüsszelben a magyar kormány és az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) tagjai között. Az indulatok odáig fajultak, hogy a brüsszeli „demokraták” megpróbálták a magyar kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterbe fojtani a szót. Több sem kellett Sargentininek az „ütközet” másnapján páros lábbal szállt bele a magyar kormányba közösségi oldalán, ami elementáris erejű felháborodást okozott a magyarok körében, a magyarellenes politikus Facebook-oldalán kitört a kommentforradalom.

Judith Sargentini Forrás: Wikimedia Commons/GroenLinks Europa

Kommentforradalom újratöltve

A holland politikus nem igazán tanult a hibájából, nem véletlen, hogy a brüsszeli politikai elit szimbolikus arca. Sargentini bizonyára ránézett a naptárra, bölcsen megállapította, egy hónap eltelt a múltkori égés óta, és arra juthatott, meg kellene próbálni ismét egyet látványosan magyar demokráciázni. Így közösségi oldalán tegnap megint kiderült, borzasztó állapotban van a demokrácia Magyarországon, ezúttal éppen a nemek közötti egyenlőtlenségek miatt. Csakhogy ezt nem mindenki hitte el neki, pontosabban mondva gyakorlatilag senki nem hitte el neki, legalábbis a hozzászólók közül.

Ahogy kijött a Magyarországot támadó, bíráló üzenet, akárcsak múltkor, megrohamozták a felháborodott magyar, angol és holland nyelvű hozzászólók a falát, és elárasztották a magyar kormányt támogató üzenetekkel.

Nehéz szavakat találni rá, ugyanolyan intenzitású és egyértelmű véleménynyilvánítás volt ez, mint egy hónappal korábban. Jöttek, jöttek és jöttek a Magyarország mellett kiálló hozzászólások, nem akart vége lenni, hiába görgettem hosszú ideje a kommentfolyamot. Mivel az én munkaidőm is véges, ezért nem fogom az összes kommentet ismertetni, csupán találomra kiválasztottam párat. Ezek tökéletesen visszaadják, milyen hangulat uralkodott el ismételten Sargentini Facebook-oldalán. Íme, a magyar kommentforradalom második felvonása:

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook