Sorsdöntő kérdés az ideintitás Európa jövője szempontjából

KÖVÉR László
Budapest, 2018. május 16. Kövér László, az Országgyűlés elnöke felszólal a Három tenger kezdeményezés és a visegrádi együttműködés erősítéséért folytatott magyar-lengyel együttműködés lehetőségét vizsgáló nemzetközi konferencián a Budapest Marriott Hotelben 2018. május 16-án. A konferenciát a Nézőpont Intézet szervezte. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A demokráciában és növekvő jólétben élő nyugat-európai társadalmak korábban nem szálltak szembe politikai elitjeik identitásnélküliségre vonatkozó elképzelésével, ám ebben változást hozhat a tömeges migráció megjelenése - mondta Kövér László, házelnök a Nézőpont Intézet konferenciáján. Ugyanitt Novák Katalin, családügyi államtitkár arról beszélt, Európa ma az üres bölcsők kontinense, és benne Közép-Európa az üres bölcsők régiója, mert bár a fiatalok szeretnék, mégsem születik elég gyerek.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió egysége és jövője szempontjából sorsdöntő kérdés, hogy a következő években a nyugat-európai választópolgárok demokratikus keretek között el tudják-e utasítani az identitásnélküliség politikáját - hangoztatta az Országgyűlés elnöke. Kövér László A közép-európai összefogás jövője - Három tenger, visegrádi négyek, lengyel-magyar tengely című, a Nézőpont Intézet és a Waclaw Felczak Alapítvány támogatott konferencián tartott köszöntő előadást.

Ez az erős kapocs

A házelnök azt mondta: a biztonságos demokrácia megőrzésének kérdésére a nyugat-európai és a kelet-közép-európai politikai eliteknél eltérő válaszok fogalmazódnak meg.

Abban egyetértenek, hogy jogállamra és jólétre van szükség, de abban már nem, hogy ezeken túl szükség van-e az önazonosságtudat legszilárdabb alapelemeire,

így például a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti identitásra. A politikus szerint ma ez a legnagyobb törésvonal és a legfontosabb politikai különbözőség az Európai Unióban.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a visegrádi négyek és a Három tenger kezdeményezés országainak együttműködésében erős összekötő kapocs "a természetes emberi azonosságtudat megőrzése iránti alapvető társadalmi igény". Kövér László szerint az identitásnélküliség ideológiája üzenetének lényege, hogy a felgyorsuló technológiai fejlődés, a digitalizáció, a robotizáció és a mesterséges intelligencia korában az azonosságtudat alapelemei csak a fejlődés akadályai.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a közép-európai országok összefogásának mélyítését szorgalmazta Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Így nem lehetünk játékszerek

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a demokráciában és növekvő jólétben élő nyugat-európai társadalmak korábban nem szálltak szembe politikai elitjeik identitásnélküliségre vonatkozó elképzelésével, ám ebben változást hozhat a tömeges migráció megjelenése. A közép-európai országok kapcsolatáról szólva alapkérdésnek mondta, hogy a nemzeti identitások viszonyában

a múlt században elterjedt nemzeti kizárólagosságot sikerül-e felváltani nemzeti kiengesztelődéssel és méltányossággal.

Ha ez sikerül - tette hozzá -, a térség államai új típusú együttműködésének eredményeként minden érintett ország megerősödhet, és erősödik a régió demokratikus rendjének biztonsága. Arra figyelmeztetett, hogy a visegrádi négyeket - Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát - és a Három tenger kezdeményezés országait (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) sok Európán belüli és azon kívüli erő akarja a maga politikai céljaira felhasználni. Szerinte azonban ha az érintettek meg tudnak állapodni közös céljaikban, nem válnak majd külső hatalmi érdekek játékszerévé.

Kövér László alapkérdésnek mondta azt is, hogy a családokat természetes életközösségekként meg tudják-e erősíteni kulturálisan és gazdaságilag, mert ha ez sikerül,

Közép- és Kelet-Európa országai demográfiailag talpra tudnak állni és munkaerőpiaci szükségleteiket is képesek lesznek maguk biztosítani.

Az üres bölcsők kontinense

Novák Katalin család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár az Európát érintő demográfiai kihívásokról, súlyos demográfiai válságról szólva hiányolta, hogy uniós szinten még meg sem fogalmazták a válság okát. Ma egyetlen olyan európai uniós tagállam sincs, ahol elegendő gyermek születne akár csak a népesség fenntartásához - mondta, hozzátéve: az uniós népességnövekedés egyetlen és kizárólagos forrása a migráció.

Novák Katalin a demográfiai kihívásokról beszélt Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Úgy fogalmazott, Európa ma az üres bölcsők kontinense, és benne Közép-Európa az üres bölcsők régiója, mert bár a fiatalok szeretnék, mégsem születik elég gyerek. Szerinte ebben komoly szerepe van az értékvesztésnek, annak, hogy egy társadalomban mennyire számít fontos értéknek a család vagy a gyereknevelés. A problémák között említette, hogy egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás időpontja, így például

ma Magyarországon átlagosan 30,3 éves korukban szülnek a nők.

Hangsúlyozta: Magyarország nem a migrációban, hanem saját, családalapításra készülő fiataljai támogatásában látja a megoldást a demográfiai kihívásokra.

Megduplázódó családi támogatások

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a családalapításhoz stabilitásra, kiszámíthatóságra, fizikai, anyagi, erkölcsi biztonságra van szükség, és a magyar kormány ezt akarja biztosítani a fiataloknak. Elmondta: a gyermekvállalási kedv, a teljes termékenységi arányszámmutató Magyarországon 2011-es 1,23-ról öt év alatt csaknem 1,5-re javult. A kormány 2010-hez képest duplájára emelte a családok támogatására fordított összegeket, így ma már 2000 milliárd forint van erre a költségvetésben. Ez a GDP csaknem 5 százalékát jelenti, miközben a fejlett országok átlaga 2,5 százalék - tette hozzá a családügyi államtitkár.