Eladta főnöke autóját egy budapesti pizzafutár

Ezt az autót adta el a pizzás fiú
Vágólapra másolva!
Sikkasztással és autólopással gyanúsították meg azt a budapesti pizzafutárt, aki a saját főnökét akarta becsapni a múlt héten. 
Vágólapra másolva!

A 23 éves budapesti K. Arnoldnak május 4-én adta át a főnöke az autót, hogy azzal vigye ki a pizzákat. A férfi egyetlen helyre sem érkezett meg, és a munkahelyére sem ment vissza. Három nappal később üzenetben írta meg a főnökének, hogy az autót ellopták, de ha

átad neki 200 ezer forintot, akkor esetleg vissza tudja szerezni.

A főnöke azonnal hívta a rendőröket.

Ezt az autót adta el a pizzás fiú Forrás: Police.hu

A BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói május 8-án elfogatóparancsot adtak ki K. Arnold ellen, akit a rendőrök másnap délelőtt Csepelen felismertek és elfogtak.

A férfit az óbudai kapitányságra vitték, ahol az autó "önkényes elvétele és sikkasztás" miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi beismerte, hogy mit tett. Azt mondta, nem arról van szó, hogy

ellopták tőle az autót, hanem arról, hogy eladta azt.

A rendőrök egy csepeli ház udvarán találták meg a kocsit, ami már a tulajdonosánál van.