Hétvégén eldől, muszlim párttá válik-e Jobbik

Vágólapra másolva!
Győz-e a muszlim-szárny a Jobbik hétvégi kongresszusán? Gyöngyösi Márton, az új frakcióvezető Afganisztánban és Irakban járt iskolába, és hódolt már a Korán előtt. A Jobbikban úgy tűnik, már-már követelmény a muszlim-szimpátia. Vona Gábor a háttérből mozgatja a szálakat. 
Vágólapra másolva!

A Jobbik hétvégi tisztújító kongresszusának tétje, hogy marad-e a Vona-féle irányvonal, így a többször is deklarált muszlim-barátság, a kritikátlan iszlám-rajongás. Beszédes előjel, hogy Vona Gábor a parlamenti frakció vezetőjévé azt a Gyöngyösi Márton választatta, aki bizonyíthatóan Afganisztánban és Irakban nőtt fel, és járt iskolába - írta a Ripost.

Vona a háttérből írányít Forrás: Ripost

Iszlámrajongó a frakció élén

A választási kampány egyik nehezen feledhető központi témája volt a Jobbik iszlám-rajongása, a pártelnök kijelentése, miszerint ez a vallás az emberiség utolsó reménye. Sokakat megdöbbentettek a bizonyítékok, hogy Vona mennyire szoros kapcsolatokat ápol muszlim szervezetekkel, a terroristának minősített Szürke Farkasoktól, a II. János Pál pápa elleni merénylet egyik vádlottjáig.

A csak látszólag félreállt Vona Gábor a háttérből továbbra is éppúgy irányítja a szálakat, mint korábban.

Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy az új parlamenti frakció élére az ugyancsak iszlámrajongó, amúgy a zsidókat korábban listázni akaró Gyöngyösi Mátét állította.

Gyöngyösi Márton frakcióvezetővé választása a muszlim-szárny erős befolyását mutatja Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Afganisztánban és Irakban járt iskolába

Gyöngyösiről csak kevesen tudják, hogy Afganisztánban és Irakban nőtt fel, járt iskolába, de sokáig élt Egyiptomban is. Innen a szoros kötődés a muszlim világhoz, ezért hangoztatta korábban jó néhány alkalommal egyértelmű elköteleződését az iszlám mellett. Amúgy mondhatni családi gyökerekről van szó, hiszen

Gyöngyösi édesapja az egyik hírhedt kommunista külkereskedelmi vállalat muszlim országokra specializálódott szakembere volt.

Amint az köztudomású, a rendszerváltás előtt a külkereskedelmi vállalatok bizonyíthatóan a magyar és szovjet titkosszolgálatok fedőszerveként funkcionáltak. Ezért került, nőtt fel, járt iskolába a Jobbik frakcióvezetője Afganisztánban és Irakban, ahol szoros kapcsolatba került az iszlám világgal és értékekkel.

Hódoltak a Korán előtt

A Jobbikba belépve évek óta szervezi, egyengeti Vona muszlim kapcsolatrendszerét, több közel-keleti útjára is elkísérte, beleértve elsősorban Törökországot. Ő is jól ismeri Musza Celebit, a pápa elleni merénylet vádlottját, bizonyíthatóan ott volt, amikor több alkalommal is találkozott Vona Gáborral. Amint arról az UKID nevű iszlám fedőszervezet belső kiadványa be is számolt.

Megdöbbentő bizonyíték az is, hogy a muszlimok magától értetődően díszvendégnek hívták Gyöngyösit a Korán egyik legutóbbi díszkiadásának ünnepségére, ahol

a résztvevők lényegében hódoltak az iszlám legfontosabb szent irata előtt.

Gyöngyösi a Korán új kiadásának ünnepségén az egyik isztambuli nagymecset imámját hallgatja. Jobb oldal, második sor, jobbról a második Forrás: Ripost

A tét

A Jobbik szombati kongresszusának legfőbb tétje, hogy

marad-e az ilyesfajta értékeket képviselő muszlimbarát irányvonal, vagy visszatalálnak a nemzeti radikalizmushoz.

Vona Gábor egyértelmű célja, hogy a hozzá és a muszlim-barátsághoz hű Gyöngyösi, akit máris megajándékozott a frakcióvezetői tisztséggel, ott legyen a párt legfőbb irányítói között.