Így nézhet ki a negyedik Orbán-kormány

Orbán Viktor Origo interjú
Orbán Viktor Origo interjú
Vágólapra másolva!
Tíz minisztériummal alakulhat meg az új kormány - derül ki a minisztériumok felsorolásáról és az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatból. Újra lesz Pénzügyminisztérium, jön az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és több tárcanélküli minisztérium is része lesz az új kormányzati struktúrának. A célok nem változnak: a család- és munkaközpontúság, a biztonság, a keresztény kultúra és a határzár védelme. Holnap szavaznak róla a magyar Országgyűlésben.
Vágólapra másolva!

Az előterjesztés alapján a következő tárcák lesznek:

  1. Agrárminisztérium,
  2. Belügyminisztérium,
  3. Emberi Erőforrások Minisztériuma,
  4. Honvédelmi Minisztérium,
  5. Igazságügyi Minisztérium,
  6. Innovációs és Technológiai Minisztérium,
  7. Külgazdasági és Külügyminisztérium,
  8. Miniszterelnöki Kabinetiroda,
  9. Miniszterelnökség
  10. Pénzügyminisztérium.

Az előző kormányzati ciklusban ugyancsak tíz minisztérium működött, így a tárcák számában nem lesz változás. Azonban nem teljesen ugyanaz lesz a kormányzati struktúra, mint a harmadik Orbán-kormányban. Itt vannak a legfontosabb változtatások:

  • Innovációs és Technológiai Minisztérium: Szétválik az állami vagyon kezeléséért és a fejlesztésekért viselt kormányzati felelősség, létrejön az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
  • Pénzügyminisztérium: A gazdasági életben ugyanakkor nagy jelentőséggel bír a pénzügyi stabilitás és a megbízhatóság, ezt a szempontot a kormányzati struktúrában a pénzügypolitikáért és a költségvetési tervezésért felelős Pénzügyminisztérium képviseli majd.
  • Több tárca nélküli minisztérium: A törvényjavaslat arra is kitér, hogy a tárca nélküli miniszterek - akikből több is lesz az új kormányban - részletes feladat- és hatáskörét kormányrendelet állapítja majd meg, tevékenységüket pedig minisztérium vagy a Miniszterelnöki Kormányiroda segíti.

A negyedik Orbán-kormány céljai

Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Rogán Antal, Gulyás Gergely, Kocsis Máté által benyújtott előterjesztés a következőket hangsúlyozza:

  • Gyors reagálás: hatékony és gyors reagálású kormányra van szükség, mert a világban percek alatt olyan változások mennek végbe, amelyek "mindannyiunk életét érintik".
  • Biztonság: vannak ilyen kihívások a biztonság területén és a gazdasági életben is, ezért a kormányzati struktúrában kiemelt szerepet kapnak a nemzetbiztonsági kérdések, valamint az újítás és az innováció.
  • Keresztény kultúra, teljes foglalkoztatás és családtámogatás: meg kell őrizni a keresztény kultúrát, meg kell védeni az országot, meg kell teremteni a teljes foglalkoztatottságot, és támogatni kell a gyermeket nevelő családokat - sorolták.
  • Munka, családközpontú politika: segély helyett munka, családközpontú politika, magyar érdek mindenekelőtt - hangsúlyozták, hozzátéve: Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa, és azon dolgoznak, hogy ez így is maradjon.
  • Határvédelem: A törvényjavaslat benyújtói leszögezték, hogy „megvédjük a határainkat, a kerítés állni fog, ha szükséges, erősítjük, bővítjük. Ugyanakkor dolgozunk azon, hogy a mindennapok biztonsága tovább erősödjön."

Az előterjesztésben az is olvasható, hogy a célok megvalósításához erős kormányra, politikai és jogi stabilitásra van szükség. Az indítványról várhatóan pénteken szavaz a parlament. A törvényjavaslat az Országgyűlés honlapján is olvasható.