Ivott, drogozott, aztán halálos baleset érte – Így kampányolnak a hasonló esetek ellen

Vágólapra másolva!
Videoklippel kampányol a rendőrség és Nagy Ricsi a kábítószerezés ellen. És az ellen is, hogy bedrogozva vezessenek a fiatalok. A balesetmegelőző klip egyedi szemszögből mutatja meg egy halálos baleset előzményeit és bekövetkeztét.
Vágólapra másolva!

Maga a szöveg is arról szól, hogy lehet bulizni, de részegen veszélyes és tilos vezetni.

A klip célja pedig a figyelemfelkeltés, elsősorban a rendszeresen szórakozóhelyekre járó fiataloknak. Egészen pontosan, hogy senki se üljön kocsiba részegen vagy bedrogozva.