Elege lett a német média hazugságaiból az AfD-nek

Vágólapra másolva!
A német radikális pártnak, az AfD-nek elege lett a németországi médiaviszonyokból. Saját hírközpontot és benne stúdiót indítanak.
Vágólapra másolva!

Alice Weidel, az Alternatíva Németországért nevű radikális jobboldali párt frakcióvezető-helyettese elmondta a vezető svájci lapnak, a Neue Zürcher Zeitungnak, hogy pártja azt akarja, üzenetei „szűrő nélkül" érjék el a német nyilvánosságot.

Azt mondta, „távoli, ambiciózus célunk az, hogy a németek valamikor az AfD-t és ne az ARD-t nézzék.
Az ARD a két nagy közül az egyik közszolgálati televízióhálózat.

Weidel május 7-én Svájcban találkozott Steve Banonnal, Trump amerikai elnök volt tanácsadójával és a Breitbart News nevű jobboldali hírportál egykori kiadójával. Úgy állapodtak meg, hogy megbeszélésüket diszkréten tartják.

De ugyanakkor a párt rögtön a találkozó után nyilatkozatot adott ki, miszerint „newsroom"-ot hoznak létre, vagyis egyfajta hírközpontot.

Christian Lüth, az AfD szóvivője azt „háborús irányítóközpontnak" nevezte.

A svájci lap szerint ez olyan, mintha az AfD hadat üzent volna a német médiának.

Weidel a lapnak elmondta, ott négy műszakban dolgoznak majd, azaz éjjel-nappal, hogy minden percben követni tudják az eseményekről szóló híreket.

A vállalkozás része lesz egy alternatív tévécsatorna az osztrák FPÖ-TV mintájára, azaz a radikális jobboldali Szabadság Párt kezében lévő tévéállomáshoz hasonlóan.

A stúdió e „newsroomban" kap helyet.