Újabb veszélyes fűszerköményt talált a Nébih

Ételmérgezéssel beszállított betegek sztorija a Péterfy Sándor utcai kórházban 2018 április 26-án
Vágólapra másolva!
Áprilisban több mint húsz embert kellett kórházba vinni, mert csattanó maszlaggal szennyezett fűszerköménnyel ízesített ételt ettek egy budapesti étteremben.
Vágólapra másolva!

Csattanó maszlagot mutatott ki a Nébih

az Ázsia Vegyeskereskedelmi Bt. által csomagolt több őrölt fűszerköményében

is, ezért a hivatal elrendelte a termékek visszahívását.

Az április 25-i atropinmérgezés óta kiemelten foglalkoznak a fűszerkömények bevizsgálásával. A Nébih a honlapján tette közzé azokat a termékeket, amelyekben talált a kábító hatású növényből.

Újra felhívták a vásárlók és a vendéglátósok figyelmét arra, hogy a csattanó maszlag fogyasztása veszélyes, ezért az őrölt köménymag helyett inkább szemes fűszert használjanak.

Mint azt az Origo is megírta, az atropinmérgezés tünetei lehetnek:

hallucináció, szapora szívverés és magas vérnyomás.

Az étterem egyébként, ahol a betegek ettek a gulyásból, a mérgezéses eset után bezárt.