Heteken belül döntenek VV Fanni gyilkosának sorsáról

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
Május 26-án, vagyis kevesebb mint három hét múlva döntenek arról, hogy továbbra is előzetes letartóztatásban marad-e az a férfi, aki a gyanú szerint meggyilkolta VV Fannit. Akkor jár majd le a férfi előzetes letartóztatása, és dönt a bíróság arról, hogy meghosszabbítják-e azt. Persze elég kicsi az esélye annak, hogy szabadon engedik, hiszen egyre több bizonyíték szól ellene.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt korábban megírtuk, a gyilkossággal gyanúsított férfinak poligráfos vizsgálaton kellett részt vennie, ám ezen megbukott.

Most a Bors azt is írja, hogy a vizsgálatnak annak a részén bukott meg, amikor arról kérdezték, hogy hol rejthette el a lány holttestét.

A gyanú szerint ő ölte meg VV Fannit Forrás: Facebook

A VV Fanni-ügyet először eltűnésként kezelték. De csak néhány napig, azután már gyilkosságként.

Ilyen hamar csak akkor szokott váltani a rendőrség, ha valóban erős bizonyítékai vannak arra, hogy megöltek valakit.

Ilyen lehet az, hogy több kamera felvette azt, hogy egy élettelen testet visz le a lépcsőházban az a férfi, akit most a gyilkossággal gyanúsítanak. Ahogy az is, hogy a bérelt kocsijában később vérnyomokat találtak.

Az utolsó kép VV Fanniról. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják. Forrás: Blikk

Később a bérelt autó PPS adatai alapján végigjárták azokat a helyeket, ahol a férfi járt. Így merült fel, hogy a holttestet vízbe dobhatta.

A lányt keresték a Dunában és kisebb tavakban is. Eddig eredménytelenül.