Megtudtuk, mi okozhatta a brutális tűzoltókocsis balesetet

Budaörsi úti baleset
Vágólapra másolva!
Múlt hét csütörtökön súlyos baleset történt Budapesten: egy emelőkosaras tűzoltóautó borult rá egy kisbuszra, amelynek vezetője a saját autójában fulladt meg. A baleset körülményeit még vizsgálják. Négy nappal a baleset után a helyszínén jártunk, és felkerestünk egy közlekedési szakértőt is, hogy megtudjuk, hogyan is történhetett a karambol.
Vágólapra másolva!

Négy nappal a baleset után már semmi sem utal arra, hogy milyen súlyos baleset történt a forgalmas kereszteződésénél, ahol az M7-es autópályára és a 7-es főútra lehet felhajtani. Akkor azonban órákra lezárták a Budaörsi utat, a BAH-csomópont és a Karolnia út közötti részt a helyszínelés idejére. Autóval csak araszolva lehetett haladni, és több BKV-járat is szünetelt. Gyakorlatilag az egész város megbénult.

Forrás: Origo

Egy óriási tűzoltóautó dőlt az oldalára, pont egy kisbuszra, amely mellette ment. Végül két daru kellett ahhoz, hogy leemeljék az oldalára fordult tűzoltóautót a kisbuszról.

A baleset egyik szemtanúja azt mondta a Borsnak, hogy többen odarohantak a sofőrhöz, hogy kiszabadítsák, de semmi esély nem volt arra, hogy megmozdítsák a 26 tonnás autót. A 64 éves férfi beszorult a kaszniba, de nem halt meg azonnal. Egy másik autó sofőrje még beszélt vele, de mire le tudták emelni a tűzoltóautót a kisbuszról, a férfi megfulladt a tűzoltóautó súlya alatt.


- ezt pedig már ma mondták a közeli benzinkút alkalmazottai.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Egy nevét nem vállaló tűzoltó azt mondta, hogy az autó a Tas vezér utcából indult egy égő gyermekotthonhoz.

A helyszínelők által az aszfaltra rajzolt jelekből arra is lehet következtetni, hogy a bal oldali padka dobta meg az amúgy is

nehezen manőverezhető, ingatagságra hajlamos tűzoltókocsit.

Egy ilyen autót vezetni nagyfokú nehézséggel, kockázattal és stresszel is jár - tudtuk meg egy közlekedési szakértőtől.


- mondja Lovas Károly.

A szakember azt is hozzáteszi, hogy nagyon fontos, hogy a megkülönböztető jelzést használó autó sofőrjének meg kell győződnie arról, hogy számára a szabad utat biztosították. Tehát, ha neki piros a lámpa, hiába használja a kék lámpát és a szirénát, azon csak akkor mehet át, ha a zöld lámpa felől érkezők észrevették, és el is engedik.

Ráadásul nehezítő körülmény, hogy egy magas felépítésű, magas súlyponttal bíró autóról van szó,

amelyet a nagy tömege miatt sokkal nehezebben lehet felgyorsítani, nehezebben lehet lefékezni, és a kanyarokban könnyebben ki lehet billenteni a stabilitásából.

Ekkor labilissá válik, és nagyon könnyen felborulhat.


- teszi hozzá a szakértő, aki azt is elmondta, hogy az ilyen nehéz tűzoltóautóknál, amik vizet visznek, vagy a darus autók, különösen nagy szakértelmet, tapasztalatot igényel a vezetésük, hiszen gyakori eset, hogy váratlan helyzetekben is hirtelen kell irányt változtatniuk, vagy éppen fékezniük.

Budaörsi út, a baleset helyszíne Forrás: Origo

Az ügyben a vizsgálat indult, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A nyomozás persze még tart.