Tasnádi volt felesége már tíz éve Gyárfást nevezte meg felbujtóként

Gyárfás Tamás tárgyalása, 2018.04.20.
Gyárfás Tamás a tárgyalása után azt mondta: ártatlan, soha nem bántott senkit.
Vágólapra másolva!
A Pesti Srácok nyilvánosságra hozta a Tasnádi Péter volt feleségének, M. Juditnak a több mint tíz évvel ezelőtt a rendőrségen tett vallomását a Fenyő-gyilkosság ügyében. A PS által közzétett vallomásrészletekből kiderül, hogy Tasnádi exnejének, M. Juditnak már akkor arról volt tudomása, hogy a milliárdos, egykori szocialista médiavállalkozó Gyárfás Tamás rendelte meg Fenyő János megöletését, és már akkor beszámolt férje megbízásának körülményeiről is.
Vágólapra másolva!

M. Judit - Tasnádi Péter alvilági vállalkozó volt felesége - a rendőrségi iratok tanúsága szerint beszámolt arról, hogy férje 1997. nyarán – augusztusban vagy szeptemberben – azzal a hírrel ment haza, hogy

A vallomásból kiderült az is, hogy Tasnádi azonnal „előleget" kért Gyárfástól a „munka elvégzése előtt".

Gyárfás Tamás a tárgyalása után azt mondta: ártatlan, soha nem bántott senkit Fotó: Polyák Attila - Origo

A közzétett iratokból az is kitűnik, hogy mi lehetett Gyárfás indítéka, ami miatt el akarta tenni láb alól üzleti riválisát: egyrészt a Színes RTV újság betett neki, mert "a Gyárfás akarta megvenni, de a Fenyő elhappolta előle", a másik pedig M. Judit szerint az volt, hogy Kaposváron volt egy több száz milliós áfacsalási per, amit megpiszkáltak, és ezzel akarta sarokba szorítani Fenyő Gyárfást.


Utóbbi ügyről a PS azt írja, hogy Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője is beszélt erről a 2008-as Portik-Laborc találkozón. Vajtó ekkor arról számolt be, hogy Fenyő megkérte arra, hogy jó médiakapcsolatait felhasználva hozza nyilvánosságra azt az információt, miszerint Gyárfás azzal „vette meg" az ügyben a bírói ítéletet, hogy a döntést hozó bíró lányát is foglalkoztatta a televíziójában.

Tasnádi exfeleségének a vallomása szerint azért vetemedhetett ellenfelének likvidálására Gyárfás Tamás, mivel a két médiamogul között egy hatalmi harc folyt, „és ebben a harcban a Fenyő látszott győztesnek", Gyárfás pedig „háttérbe szorult."


A vallomásból kiderül, hogy Tasnádi és felesége éppen Las Vegasban volt, amikor jött a hír, hogy megölték Fenyő Jánost.

Tasnádi ekkor így kommentálta az eseményeket feleségének: „képzeld, megölték a Fenyőt, és milyen hülye ez a Gyárfás, mert azt hiszi, én ölettem meg, de nem én voltam".

Tiszalök, 2016. szeptember 16. Tasnádi Péter szabadságvesztéséből szabadulva nyilatkozik a sajtó munkatársainak a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet előtt 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az alvilági vállalkozó ekkor kapott az alkalmon, és elkérte a „munkadíj" második részét is, amely 12 millió forint volt a volt felesége vallomása szerint.

A nő vallomásából kitűnik az is, hogy ő abban a tudatban volt, hogy valóban férje ölette meg Fenyőt, azonban ahogy arról a PS beszámolt, a nyomozás későbbi szakaszában kiderült, hogy Tasnádi valóban csak átverte az úszószövetség volt elnökét, és nem ő tette el láb alól a médiacézárt.


A Pesti Srácok felidézi, hogy Tasnádi Jozef Rohác 2014-es perében tisztázta magát és mesélte el a történteket. Akkor elmondta, hogy Gyárfás még 1997-ben a Rubin Hotelben, egy négyszemközti beszélgetés során adott megbízást Fenyő kivégzésére, azonban neki esze ágában sem volt Fenyőt megölni. És hasonlóan volt feleségéhez ő is beszámolt arról, hogy két részletben kérte a vérdíjat, és mikor tudomást szerzett arról, hogy Fenyőt megölték, gondolta, hogy bevasalja Gyárfáson a második részét is a pénznek. „Megtörtént a dolog" – mondta Tasnádi Gyárfásnak, majd „megkérte", hogy másnap legyen az irodájában az összeg, különben a „Fenyővel végző bérgyilkos hozzá is ellátogat".

A PS végezetül megállapítja, hogy Tasnádi nem hajtotta végre a megbízást, de – a gyanú szerint – Portik Tamás és csapata már javában szervezte és végre is hajtotta a gyilkosságot.