Egyetlen ütéssel végzett nagybátyjával

Vágólapra másolva!
A TV2 Tények beszámolója szerint édesanyját védte az a tizenkilenc éves fiú Tatabányán, aki egyetlen ütéssel ölte meg a nagybátyját.
Vágólapra másolva!

A fiatal vallomásában azt mondta:

nagybátyja rendszeresen agresszív volt édesanyjával, ő pedig mindig édesanyja védelmére kelt.

Így történt ez a halállal végződött napon is. A Tények információi szerint a testvérek még a dulakodás előtt vesztek össze, majd a férfi otthagyta a húgát.

Azonban, amikor az asszony tizenkilenc éves fia hazatérve értesült a veszekedésről, azonnal felhívta a nagybátyját, és közölte vele:

ha akar valamit az édesanyjától, akkor vele beszélje meg a dolgot.

A negyvenhat éves férfi vissza is ment a kertvárosi lakáshoz. Előbb a házban kiabáltak az unokaöccsével, majd az utcán folytatták a vitát. A szomszédok szerint nagyjából

fél óra ordibálás után a fiú nagyon dühös lett, majd hirtelen megütötte a nagybátyját, aki az útra esett.

A vitának többen is szemtanúi voltak: ők hívták a mentőket, akik

a 46 éves férfit súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba. Ahol pár nappal később meghalt.

A rendőrök a tizenkilenc éves fiút még a nagybátyja halála napján kihallgatták, majd őrizetbe vették. Hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.