A Fidesz kárára tévedhetett a Nemzeti Választási Bizottság

Budapest, 2018. április 3. A Nemzeti Választási Iroda munkatársai a külföldről érkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait dolgozzák fel az iroda budapesti központjában 2018. április 3-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Bár az ellenzéki pártok részéről visszatérő vádaskodás, hogy az április 8-i választás során visszaélések történtek, a PestiSrácok.hu megtudta, a valóban súlyos jogtalanságot a Fidesz kárára követték el. Az ellenzéki tagokkal kiegészült Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria ugyanis több mint ötezer határon túli szavazatot érvénytelenített arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára. Holott a választási eljárási törvényben egyetlen szó sem esik a borítékok elvárt formájáról, kinézetéről. A törvénytelenségen legalább egy fideszes képviselői hely elúszhatott, a kormánypárt most az Alkotmánybíróságtól vár elégtételt.
Vágólapra másolva!

Nagyon úgy tűnik, hogy több ezer határon túli szavazatot jogellenesen nyilvánítottak érvénytelennek és ezen múlt, hogy a Fidesz nem 134, hanem csak 133 mandátumot szerzett - írta a PestiSrácok. A portál cikke szerint a Nemzeti Választási Iroda szavazatszámlálói az ellenzéki delegáltak által „felduzzasztott" NVB döntése alapján minden „hagyományos" postai borítékban feladott szavazatot érvénytelennek minősített, pedig erre a vonatkozó jogszabályok nem adnak lehetőséget.

Ezért érvénytelenítettek

A választási eljárási törvény egyértelműen felsorolja ugyanis, hogy milyen okokból lehet a levélszavazatot érvénytelennek tekinteni, ezek között pedig nem szerepel olyan, hogy nem az NVI által kiküldött borítékban küldték vissza a szavazatot. Az NVI-nek minden érvénytelennek nyilvánított szavazatot regisztrálnia kell, az érvénytelenségi ok megnevezésével együtt.

A „hagyományos" postai borítékban feladott szavazatokat hivatalosan azért nyilvánították érvénytelennek, mert „nem volt lezárva a boríték".

A Fidesz által delegált megfigyelők észlelték ezt a visszásságot, a helyszínen tiltakoztak az érvénytelenítés ellen, erről pedig jegyzőkönyvet is felvetettek.

Az ügyben többen is kifogást nyújtottak be az Nemzeti Választási Bizottsághoz, azt kérvén, hogy a jogellenesen érvénytelenné nyilvánított szavazatokat nyilvánítsák érvényessé. Az ellenzéki delegáltakkal felduzzasztott NVB elutasította a kifogást, az elutasító döntés ellen a Fidesz a Kúriához fordult. A Kúria tájékoztatást kért az NVI-től, hogy amennyiben érvényessé nyilvánítja a szavazatokat, úgy változik-e a listás mandátumok elosztása.

A Nemzeti Választási Iroda munkatársai a külföldről érkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait dolgozzák fel az iroda budapesti központjában Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nem lehet rekonstruálni az eseményeket?

Az NVI válaszából kitűnik, hogy több, mint 4000 szavazatot nyilvánítottak ebből az okból érvénytelennek, ha ezek közül 506 a Fideszre leadott szavazat lett volna, akkor a Jobbik egyel kevesebb, a Fidesz pedig eggyel több mandátumot szerzett volna az országos listáról.

A Kúria ezek után, az NVI tájékoztatásával szöges ellentétben azt mondta ki, hogy nem lehet utólag megállapítani, hogy hány szavazatról volt szó, nem lehet rekonstruálni az eseményeket. Természetesen nem tudjuk, hogy a jogellenesen érvénytelennek nyilvánított szavazatokat melyik pártokra adták le, azt viszont tudjuk, hogy az érvényes levélszavazatok 96 százalékát kapta a Fidesz-KDNP.

Ehhez képest a szóban forgó 4264 szavazatból csak 506-ra lett volna szükség egy újabb fideszes mandátumhoz. A PestiSrácok.hu úgy értesült,

a Fidesz nem hagyja annyiban, az Alkotmánybíróságtól kéri a jogtalanság feloldását,

ám ha az Ab már csak az új Országgyűlés jövő keddi megalakulása után hoz döntést, már csak erkölcsi elégtétel születhet.