Németh Szilárd: Ehhez az állam egyedül kevés

Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a kormány családpolitikájáról.
Vágólapra másolva!

Azt a tevékenységet, amit jelenleg a kormány folytat, azt családpolitikának hívjuk – mondta el a Fidesz alelnöke, ez az, amit a magyar gyermekekért kívánunk tenni, az egész politikánk e köré épül. Vannak már új bölcsődék, óvodák, például Csepelen most már üres helyek vannak a bölcsődékben. Németh Szilárd elmondta,

a növekvő családok eléréséhez az államnak mindent meg kell tennie, ám ehhez az állam egyedül kevés, szükség van még az állampolgárok részvételére is.

Az állam biztonságot teremt, hiszen az a dolga, hogy megvédje polgárait, mert ezzel a jövőnek is tud tenni.

Ebben is nagy szerepe lesz még az egyházaknak is, hiszen a gondolkodás megváltoztatásában, az oktatásban, a szociális ellátásban továbbra is szorosan kell együttműködni a kormánynak és az egyházaknak.