LMP-s verekedős botrány: Hadházy Ákos Saller Benedeknek hívja párttársát

Sallai Róbert Benedek Hadházy Ákos
Vágólapra másolva!
Újabb üzengetés zajlott le az LMP verekedő politikusai között: kissé meghökkentő módon Hadházy Ákos Saller Benedeknek nevezte párttársát. Úgy látszik az LMP „jóravaló korrupcióüldözője" máris ítéletet hirdetett a bunyóban, és ezt mindenki tudomására hozta. Folytatódik a belharc és a kibeszélés.
Vágólapra másolva!

Szokásához híven vehemens bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán Hadházy Ákos. A téma és a stílus a szokásos volt, ezúttal elsősorban a közmédiát szidta a fegyelmi eljárás alá vont politikus. Ha valaki figyelmesen végigolvasta az írást, akkor egy érdekes dologra lehetett figyelmes:

Hadházy Ákos konkrétan nem a nevén, hanem az általa kreált gúnynevén, Saller Benedeknek hívta párttársát. Sőt, gyorsan ítéletet is hirdetett a nagy LMP-s bunyóban: Saller Benedek helytelenül viselkedett.

A verekedésbe keveredő felek között továbbra is megy tehát az üzengetés, ennek kárát leginkább az LMP látja, amely a választás óta komoly válságba, pártharcokba került. Egyes sajtóértesülések szerint a konfliktusok április 8-a előtt is megvoltak, ennek ékes példája, hogy Hadházy Ákos elnökségi felhatalmazás nélkül kezdett el egyezkedni a többi balliberális párt vezetőivel a választási együttműködésről. Az akció nem végződött túl jól, fegyelmi eljárást indítottak ellene.

Külön bónusz, hogy Hadházy posztja kapcsán a "sallerbenedekezésről" egy szót sem ejtett a balliberális propagandamédia. A Soros-féle 444 megmosolyogtatóan felejtette el olvasóit tájékoztatni az LMP-s belharc legújabb állomásáról: gyakorlatilag a bejegyzés minden soráról írtak, leszámítva arról a részről, amikor Hadházy Saller Benedeknek hívta pártársát.

Sallai Róbert Benedek és Hadházy Ákos Forrás: MTI/Origo

Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos

Korábban beszámoltunk róla, hogy Hadházy Ákos és Sallai R. Benedek között fizikai inzultussá fajultak az ellentétek egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán. Sajtóinformációk szerint

Sallai Róbert Benedek egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán megpróbálta megütni Hadházy Ákost. Végül csak székestül sikerült felborítania.

A verekedést több LMP-s is megerősítette, igaz, egyes vélemények szerint Hadházy csak tettette az eszméletvesztést. Az érintettek meglehetősen ellentmondásosan nyilatkoztak az esetet követően: a párt "korrupciós szakszóvivője" szerint „Sallai Titkár Úr rendkívül méltatlanul és helytelenül viselkedett vele szemben", míg Sallai Róbert az SMS-ünkre annyit írt, hogy „nem tett ilyet". Sallai R. Benedek egy hosszabb bejegyzésben írta le gondolatait a történtekről.

Az ominózus etikai bizottsági meghallgatásról egy rövid hanganyag látott napvilágot. Ismeretlenek töltötték fel a YouTube-ra, minden bizonnyal ismét az LMP-ből szivárogtatott valaki. A felvételen a következő kedves kis beszélgetés volt hallható:

  • Sallai R.: Tarthat előadást passzív választójogból, mert bölcs állatorvosként...
  • Bizottsági tag: Robi, ő egy tanú, azt mond, amit akar, azt is mondhatja, hogy négyszögletes a Föld. Te egy beadványozó vagy.
  • Sallai R.: Mondja, én nem akadályozom meg, mondja nyugodtan...
  • Sallai R.: (feltehetően mosolyféleséget láthatott meg Hadházy arcán, mert úgy folytatja:) Bazd meg, ne mosolyogjál, mert pofán baszlak!
  • Bizottsági tagok: (dulakodás hallatszik) Robi, Robi.
  • Sallai R.: Hülye seggfej! Mosolyogsz itt összevissza, bazd meg, a képedet is beverem, ha meglátlak.

Az egyik legérdekesebb kérdés, hogy ki hozta nyilvánosságra a hanganyagot, erre azonban egyelőre még nincs válasz. Az biztosnak látszik, hogy nem Sallai R. Róbertnek volt az érdeke, hiszen neki finoman szólva is kifele áll a szekere a pártból. Az LMP azonnal fegyelmi eljárást indított vele szemben, Szél Bernadett felszólította Sallait, hogy azonnali hatállyal mondjon le a titkári pozíciójáról. Erre úgy reagált, hogy a pártelnöki felszólítás ellenére nem mond le titkári posztjáról és nem távozik a pártból, csak akkor, ha erre az LMP testülete kéri. Ebből megállapítható, hogy neki nem igazán jött jól az újabb botrány.

Fegyelmi eljárások a válságban lévő LMP-ben

A Magyar Hírlap arról írt, hogy Hadházy ellen azért indult eljárás, mert a vezetőség tudta nélkül egyeztetett választási visszalépésekről, Sallai ellen pedig azért, mert nekitámadt Hadházynak a fegyelmi bizottság ülésén. Az LMP etikai bizottságának elnöke, Moldován László azt mondta a lapnak, hogy a kiszivárgott hanganyag biztosan nem a hivatalos jegyzőkönyvi felvétel, azt valaki titokban rögzítette. A felvételeket várhatóan szombaton hasonlítják össze, és ha kiderül, ki lehet a szivárogtató, biztosan fegyelmi ügy lesz belőle. Moldován László, aki szemtanúja volt a konfliktusnak a két politikus között, a Magyar Hírlapnak az esetet úgy írta le:

Sallai dühösen elindult Hadházy felé, és valahogy elsodorhatta, majd feldúltan kiment a teremből,„de biztosan nem ütött, nem kezdett el verekedni."

Hozzátette: Hadházy a székével együtt felborult, de ehhez az is hozzájárulhatott, hogy talán hintázott rajta. A lap megkérdezte Hadházy Ákost is, aki úgy reagált, hogy nem ő rögzítette, és nem is ő hozta nyilvánosságra a felvételt.