Donald Trump álmát valósítja meg Orbán Viktor modellje

FIDESZ GALÉRIA
Orbán Viktor: " Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot "
Vágólapra másolva!
Magyarország jól működő demokrácia, és a Fidesz olyan gazdaságpolitikának köszönheti sikerét, amely emelte a béreket és csökkentette a munkanélküliséget – írta elemzésében a Bloomberg hírügynökség. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung pedig azt írta, Orbán Viktor egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a kormányzás folytatására.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor gazdasági modellje Donald Tump amerikai elnök álmát valósítja meg – írta Magyarországgal foglalkozó elemzésében a minap a Bloomberg hírügynökség, amelynek újságírója szerint a magyar gazdasági modell néhány eszköze az Egyesült Államokban is működőképes lenne - idézte az írást a Magyar Idők.

Működő demokrácia, gazdasági sikerek

„A magyar kormányfő folyamatosan nyeri a választásokat, a globalizálódás áldozatait előnyben részesítő unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően" – állapította meg az elemző, majd feltette a kérdést: vajon megvalósítható-e Donald Trump amerikai elnök álma, hogy visszaszorítsa a globalizálódást és megsegítse annak kárvallottjait?

A szerző szerint a 2010 óta immár harmadik földcsuszamlásszerű győzelmével Orbán Viktor magyar kormányfő bebizonyította, hogy ezt meg lehet tenni. Az elemzés utalt arra: Orbán Viktort sok mindennel vádolják ellenfelei,

Magyarország azonban – fogalmazott a cikkíró – továbbra is működő demokrácia, és a Fidesz olyan gazdaságpolitikának köszönheti sikerét, amely emelte a béreket és csökkentette a munkanélküliséget.

Kitörés az adósságcsapdából

A cikk emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, amikor az Orbán-kormányt megválasztották, Magyarország az összeomlás szélén állt. Az ország a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által irányított, görög stílusú adósságprogramban evickélt, de azután nagyon határozottan elkezdődött az ország pénzügyeinek rendbetétele. Visszafizette az adósságot az Európai Uniónak és az IMF-nek, és csökkentette a külföldi valutában nyilvántartott adósság mértékét is.

Orbán Viktor a győzelmét gazdaságpolitikai eredményeknek is köszönheti a Bloomberg szerint Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ehhez a magyar kormány államosította a magánnyugdíjpénztárakat,

15 százalékos egykulcsos jövedelemadót vezetett be,

és 27 százalékra emelte az áfát, amely így Európában a legmagasabb lett. Emellett különadókat kényszerített a külföldi vállalatok által uralt szektorokra – például az energetikára vagy a pénzügyi szektorra, és újraállamosított néhány kulcsfontosságú vállalatot is.

Igazságtalanságot korrigáltak Orbánék

A szerző Budapesten beszélgetett a Századvég Intézet vezető közgazdászával, György Lászlóval, és idézte a véleményét. A magyar gazdaságpolitika kiigazította azzal a gazdaságpolitikával történő kacérkodást, amelyet Bill Clinton korábbi amerikai elnök munkaügyi minisztere, Robert Reich szuperkapitalizmusnak nevezett – fogalmazott az amerikai újságírónak György László. Hozzátette: ezt a szuperkapitalista rendszert a globális vállalatok uralma jellemzi, amelyeknek a költségek csökkentésére való törekvése oda vezetett, hogy a bérek növekedése elmaradt a termelékenység növekedése mögött.

Magyarország a posztkommunista átmenet idején elveszítette munkahelyeinek egyharmadát, miközben Lengyelországban az az arány húsz-, a Cseh Köztársaságban tízszázalékos volt – ismertette György László. Ugyanakkor

az ipar kulcsfontosságú ágazataiban döntő pozíciókat elfoglaló külföldi vállalatok jóval kevesebb adót fizettek, mint a magyar vállalkozások:

a gyógyszeriparban például 2010-ben 18 százalékos adót fizettek, miközben a magyar középvállalkozásoknak 52 százalékos volt az adójuk. Az Orbán-kormány egyszerűen ezt az igazságtalanságot korrigálta – fejtette ki az amerikai elemzőnek a magyar közgazdász.

Trump Orbánt követi

A Bloomberg a magyar gazdaságpolitika bemutatásakor kiemelte a jövedelemadó csökkentését, a családoknak nyújtott – és a cikk által nagylelkűnek nevezett – adókedvezményeket, valamint a külföldi adósságállomány csökkentését. Megjegyezte, hogy az Orbán-kormány 2010 óta 750 ezer munkahelyet teremtett.

A miniszterelnök lényegében azt tette, amit Donald Trump elnök ígért:

enyhítette a globalizálódás veszteseinek, elsősorban is az alacsony jövedelmű dolgozóknak a terheit. Ezt ők a voksukkal honorálták az ország legszegényebb vidékein – állapította meg az elemzés.

Egyértelmű demokratikus felhatalmazás

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív német lap pedig arról írt, hogy Orbán Viktor "egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a kormányzás folytatására". A kétharmados többség a választási rendszer sajátosságaiból adódik, "de a választás szabad volt, és a választók 49 százaléka Orbánra szavazott". Megjegyezték, hogy szembeötlő a Fidesz nagy támogatottsága vidéken és a kisvárosokban, de az a vélemény, miszerint csak a visszamaradottak és a nem eléggé képzettek voltak vevők a Fidesz üzeneteire, szerintük nagyképű magyarázat, és nem ragadja meg a lényeget.