Szaharai por van a levegőben

fülöpházi homokbuckák
A Szahara világát idéző homokfodrok Fülöpháza határában
Vágólapra másolva!
Szaharai port tartalmaz a légkör - írta hétfőn Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emiatt szerdáig nem ajánlott kocsit, illetve ablakot mosni, mivel a következő két napban több helyen is előfordulhat kisebb csapadék, így kárba veszhet a tisztításba fektetett pénz, illetve munka.
Vágólapra másolva!

A vasárnap este érkezett a poros-homokos légtömeg első hulláma, ami a kedden, a nap végéig az ország felett is marad. Sőt,

a homok koncentrációja kissé tovább nőhet.

Kedden, a nap végén azonban egy hidegfront érkezik, amely szerdára okoz légtömeg-váltást, és ennélfogva a levegő "tisztulását".

Forrás: Origo

Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-nek elmondta: évente többször is előfordul, hogy Közép-Európát is eléri a közép-afrikai légáramlat. Ez most azért látványosabb, mert a szaharai homok és por az esővel is keveredve láthatóbb nyomot hagy. A por a szervezetre nem jelent nagyobb veszélyt, mint például a normál városi levegő.

Ma este a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 17 és 23 fok között várható,

a Tiszántúlon lehet a melegebb.