Lehet, hogy VV Fanni holttestét találták meg a tóban

Döbbenetes fotó került elő VV Fanni utolsó napjaiból
Ez a kép már az eltűnése évében készült
Vágólapra másolva!
Biztosan meggyilkolták azt a nőt, akinek pénteken találták meg a holttestét a Fertő tóban, az ausztriai Rusztnál. A nő fejét nyolcszáz méterrel arrébb, egy nádasban találták meg. Az áldozat akár magyar is lehetett - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Hónapok óta a tóban volt az a karok, lábak és fej nélküli test, amit pénteken talált meg egy horgász a Fertő tóban.

A test annyira oszlásnak indult, hogy kriminálszakértőre volt szükség, hogy megállapítsa, hogy tényleg emberi test.

Annak ellenére, hogy gyilkosságra lehet gyanakodni, az osztrák rendőrség ezt nem akarta kijelenteni - írja a Bors.

Egy helyi lapnak az nyilatkozta egy nyomozó, hogy a nő alatt korcsolyázás közben is beszakadhatott a jég, és megfulladt a jégpáncél alatt. Később egy hajócsavar vagy a mozgó jégtáblák is feldarabolhatták.

Viszont azóta már egyértelműen bűncselekmény miatt folyt eljárás, mert túl szabályosak a vágások.

Egy másik osztrák lap szerint hosszú időbe fog telni, amíg azonosítják a holttestet, mert a megtalált fej is nagyon rossz állapotban van.

A fogazata alapján próbálják majd kideríteni, ki volt az áldozat.

Átnézik az eltűnéses körözéseket, és akik szóba jöhetnek, azoknál felveszik a kapcsolatot a fogorvosával.

A Focus azt írta, hogy a magyar rendőrséget is bevonták az ügybe, az itthon eltűnt nők listáját is átnézik, mivel a holttestet nagyjából tíz kilométerre a magyar határtól találták meg.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére azt mondta, hogy hivatalos megkeresést egyelőre nem kaptak az osztrák hatóságoktól.

Az sem lehetetlen, hogy a hónapok óta eltűnt VV Fanni holttestét találták meg.

Novozánszki Fanni tavaly novemberben tűnt el, a meggyilkolásával B. Lászlót gyanúsítják. A nő holttestét egyelőre nem találták meg.