Betonlap ütött agyon egy gyereket Szentdomonkoson

Vágólapra másolva!
A bíróságon ma megkezdődött annak a fiatalkorú vádlottnak az ügye, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak.
Vágólapra másolva!

A 14 éves K. K. és kiskorú társa 2016 júniusában segíteni akart a harmadik kiskorúnak abban, hogy Szentdomonkoson,

az egyik járda alatti, körülbelül 126 kilogrammos betonlapokból álló vízelvezető árokból a fedőlapok alá rejtett cigarettát kiszedje.

K. K. az egyik beton fedőlapot majdnem álló helyzetbe felhúzta. A sértett a járdán hasalt, és mobiltelefonnal próbált meg bevilágítani az árok alá, közben a feje belógott a megemelt betonlap alá. Megkérte K. K.-t, hogy ő nyúljon be a lyukba. K. K. a betonlapot átadta a kiskorú társának, aki szemből, két kézzel támasztotta.

Nem tudta megtartani a betonlapot, ezért az ráborult az árokban guggoló sértettre, aki a helyszínen meghalt.

A tárgyaláson K. K. fiatalkorú vádlottat hallgatták meg, aki nem tett vallomást, de beismerte bűnösségét, és megbánta a tettét. Tanúként kihallgatták a másik kiskorút, aki jelen volt a történteknél - írja sajtóközleményében az Egri Törvényszék.

A törvényszék a mai tárgyaláson ítéletet nem hozott, a tárgyalást további bizonyítás, elmeorvos szakértői vélemény beszerzése és a videofelvételek megtekintése érdekében elnapolta.