Eszméletlenre verte Hadházy Ákost egy másik LMP-vezető a párt rendezvényén

Sallai Róbert Benedek Hadházy Ákos
Vágólapra másolva!
Totális bukással és egy verekedéssel végződött Hadházy Ákos azon kísérlete, miszerint az LMP-t betolta volna a baloldal-Jobbik horrorkoalícióba. Az LMP társelnöke, akit Simicska Lajos táskás embereként ismertek a pártban, a leghangosabb szószólója volt a teljes összefogásnak. A szekszárdi bukott politikus kísérlete teljes megsemmisülésbe vitte volna a pártot, de most úgy tűnik, ő fog repülni az LMP-ből. Nyilvánvalóan nehéz helyeselni, hogyha Sallai R. Benedek tényleg eszméletre verte Hadházyt, mint ahogy Hadházy állítja. A verekedést több LMP-s is megerősítette, igaz, egyes vélemények szerint Hadházy szimulált, azaz az eszméletvesztést csak tettette. Ami biztos: jöttek a mentők és a rendőrök, Hadházy pedig egy ideig a földön feküdt. És mindez egy hivatalos, LMP-s rendezvényen. Az ellenzéki propagandaoldalak persze kisebbíteni akarják az LMP-n belüli gondokat, így a verekedést írt. Soros blogja, a 444 úgy magyarázza a botrányt, hogy Sallai csak meglökte Hadházyt, de Hadházy véletlenül nekiesett egy radiátornak, beütötte a fejét, és így ájult el. Mindenesetre nehéz helyzetben vannak az ellenzéki propaganda dolgozói: nyilvánvalóan Hadházynak drukkolnak, hiszen ő áldozta volna fel gondolkodás nélkül az LMP-t a semmire sem vezető ellenzéki összeborulásért, viszont nehéz elismerősen szólni egy pártvezetők közötti verekedésről. De most nézzük is meg, mi van az LMP-nél.
Vágólapra másolva!

Csúcsra pörgött Hadházy Ákos és az LMP közötti ellentét. Elsőként az Origo írta meg, később az ellenzéki propagandaoldal, az Index és több más portál információja szerint is Hadházy és Sallai R. Benedek között fizikai inzultussá fajultak az ellentétek.

A pártban egyre többen jöttek rá, hogy óriási hiba volt bevenni a pártba a politikust.

Hadházy és az LMP közötti ellentétek az elmúlt években kerültek a felszínre, a folyamatok azt követően gyorsultak fel, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a szekszárdi politikus Simicska Lajos táskás embere lett a pártban.

Hadházy Ákos körül elfogyott a levegő az LMP-ben, nem kérnek az árulásából Fotó: Mudra László - Origo

Eljárás is indult Hadházy ellen

A Hadházy számára is csúfos kudarcot hozó parlamenti választás után eljárás indult a párton belül a politikus ellen, mivel felhatalmazás nélkül tárgyalt az MSZP-vel. Hadházy ellen emiatt már a választások előtt megindult egy etikai vizsgálat a párton belül, aminek az lett az eredménye, hogy az ügyét a fegyelmi bizottsághoz utalták. Hadházy a párt alapítóját, Schiffer Andrást sem kímélte, akit azzal vádolt, hogy pert indítanak azok ellen, akik visszalépnek. Schiffer mindezek után perrel fenyegette meg Hadházyt.

Hadházy Ákos mindent elkövetett, hogy az LMP-t valahogyan betolja a Jobbik és a baloldal összefogását jelentő ellenzékbe, de törekvése az elejétől kezdve teljesen hiteltelen volt. Hadházy korábban egyébként nem volt ilyen engedékeny a többi ellenzéki párt irányába.

Még 2014 előtt úgy nyilatkozott az ATV-nek, hogy számára az ellenzék vállalhatatlan.

Mivel az akkori és a mostani ellenzék ugyanaz, ezért az LMP társelnökének a véleménye minden bizonnyal a szocialistákra, a nyíltan antiszemita, de balra forduló Jobbikra, és a DK-ra is értelmezhető volt.

Hadházy hazudott

A 2014-es országgyűlési választás előtt azt ígérte, ha nem sikerül nyernie, akkor abbahagyja a politizálást. Hadházy tehát hazudott a választóknak, mivel súlyos választási veresége után nem hagyott fel a politizálással, hanem rendületlenül folytatta azt. 2014 őszén már a szekszárdi polgármesteri széket próbálta megszerezni szocialista és DK-s támogatással. Próbálkozása azonban elbukott a korábban általa vállaltatlannak mondott pártokkal. Korábban Szanyi Tibor így jellemezte Hadházyt:

Hadházy legfőbb politikai teljesítménye az volt, hogy egy titkos politikai találkozó keretében Simicska Lajos legfontosabb embereivel egyeztetett. Elsőként az Origo írta meg, hogy Simicska Ádám - Simicska Lajos jobbikos oligarcha legidősebb fia - rendszeresen összejár Hadházy Ákossal, feltehetően a két párt lehetséges választási együttműködésének kialakítása miatt. Az LMP társelnöke rekordgyorsasággal reagált portálunk értesülésére. A politikus elismerte közösségi oldalán, hogy találkozott Simicska Ádámmal, sőt a bejegyzésből az is kiderült, hogy magával az oligarchával is személyesen konzultált, ráadásul kétszer. Hadházy a lebukás után meglehetősen furcsa taktikát választott: ahol lehet, a Simicska családdal való kapcsolatáról beszél.

Hadházyról hamar kiderült, hogy Simicska táskás embere Forrás: --

Hadházy repülhet

Hadházy Ákos és a Simicska-médiablokk feltűnően gyümölcsöző kapcsolata a tulaj fiával való összejárás fényében persze rögtön érthető.

Egy év alatt, 2017 januárja és 2018 januárja között Hadházy Ákos nevével 513 alkalommal találkozhattunk a Jobbik felé maximálisan irányba állított Nemzet-csoport felületein. És persze Simicska propagandaoldala, az Index is rajongott Hadházyért.

Ez durván napi két anyag. Csak összehasonlításképpen: ugyanebben az időszakban a balliberálisoknak mindig hízelkedő HVG mindösszesen 147-szer szerepeltette az LMP-s politikust.

Hadházy Ákos kísérlete tehát csúfos kudarccal végződött. Nem sikerült Simicska Lajos gyámkodása mellett bevinnie az LMP-t a totális bukást hozó baloldali-Jobbik koalícióba. Sokan felismerték az ökopártban, hogy terve a párt végét jelentené, és ezért szálltak szembe sokan a szekszárdi szélkakassal. Mindez a konfliktus most csúcsosodott ki, aminek a vége Hadházy kizárása lehet az LMP-ből. Sok szükség nem lehet rá, miután az embertelen politikus a választási kampányban morálisan is megbukott: kiderült róla, hogy nyugdíjas szomszédjának el akarta venni a lakását, majd miután ez nem sikerült, folyamatosan megalázta, és lényegében kínozta az idős embert.

Sallai: Erőt nem fejtettem ki

Sallai R. Benedek Facebook-oldalán azt írta: szombaton az LMP-nél fegyelmi eljárások zajlottak, amiből az egyik érintett Hadházy Ákos volt.

"Első fokon akár kizárhatták volna az LMP-ből. Ezt megelőzvén a 'hattyú halála' színdarab előadása praktikusabbnak tűnt számára,

ezért ezt a megoldást választotta". Úgy folytatta: "bocsánatot kérek tőle, amiért olyan riasztóan közeledhettem felé, hogy megérte magát ledobni a földre. Lehet, hogy meglöktem a székét. De, hogy erőt nem fejtettem ki, az bizonyos, és hogy nem ütöttem meg, az is bizonyos - és hazug, aki mást állít, de volt ott vagy hat tanú."