Soros György szervezi és finanszírozza a Magyarország elleni támadásokat

Soros György SZEMÉLY Foglalkozás üzletember elnök FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia TÁRGY MŰSZAKI ESZKÖZ mikrofon SZELLEMI TEVÉKENYSÉG beszél MOZOG gesztikulál Brüsszel, 2014. november 7.
Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fun
Brüsszel, 2014. november 7. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke beszél a Jó reggelt Európa – Most vagy soha elnevezésű konferencián Brüsszelben 2014. november 7-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a The Jerusalem Post a bizonyítékát adja annak, hogy Soros György szervezi és finanszírozza a Magyarország elleni támadásokat. Dénes Balázs pedig "a berlini helytartója" annak a rendszernek, amely azon dolgoznak, hogy magát emberi jogi, illetve civil szervezetnek álcázva a magyar kormány ellen politikai akciókat hajtson végre, és befolyásolja más kormányok döntéseit Magyarországot illetően - fogalmazott a szóvivő Budapesten, újságíróknak.
Vágólapra másolva!

Az angol nyelvű izraeli újság egyik pénteki cikkére reagált Kovács Zoltán, amely szerint a német kormány révén próbálta megváltoztatni a civil szervezetekről szóló magyarországi törvényt egy Soros György támogatta szervezet. A Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért ügyvezető igazgatója, Dénes Balázs egy hangfelvétel tanúsága szerint arról beszélt, hogy csoportja miként próbálta befolyásolni a német kormányt a magyarral szemben Soros magyarországi tevékenysége érdekében - írta a lap.

Soros György Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

A kormányszóvivő szerint

lehullott a lepel Soros György szervezeteinek működési módszeréről.


Kovács Zoltán közölte azt is: a kormány megkeresi a The Jerusalem Postot, kérve, hogy bocsássa rendelkezésére a szóban forgó hangfelvételeket.

A Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért 2017 januárjában jött létre Soros György Nyílt Társadalom Alapítványából kiválva, azzal a céllal, hogy az Európai Uniót és kormányokat befolyásoljon.
Magyarország esetében a civil szervezetek külföldi finanszírozásának bevallásáról született intézkedésekkel kapcsolatban kezdett el komoly aknamunkát végezni a német kormánynál, gazdasági véleményformálóknál - mondta még a szóvivő, jelezve: gazdasági nyomásgyakorlással, magyar munkahelyeket veszélyeztetve, akarták megváltoztatni a magyar kormány álláspontját például a Mercedesen, az Audin és a Bosch-on keresztül.