Gyurcsány és az MSZP után Soros fő embere is Czeglédy Csabát védi

Vágólapra másolva!
Tovább védi az MSZP és a DK Gyurcsány Ferenc ügyvédjét. Egy egészen furcsa beszélgetés hangzott el a múlt héten, Simicska Lajos tévéjében, hűséges szolgálónője, Kálmán Olga segítségével. A bűnöző ügyvédet az MSZP-DK kettős mellett hirtelen Soros György egyik fő magyarországi helytartója, Magyar Bálint is védeni kezdte. Magyar Bálint MSZP-SZDSZ kormányokban volt SZDSZ-es oktatási miniszter, természetesen gyalázatos eredményekkel. Sokadszorra tesszük fel a kérdést: néhány héttel a választás előtt, miért véd a teljes ellenzék egy börtönben levő, sokmilliárdos csalással gyanúsított ügyvédet?
Vágólapra másolva!

Magyar Bálint nem is akárhogyan védte Gyurcsány ügyvédjét. Közben megírta az új James Bond–film forgatókönyvét, majd belerúgott a kommunizmus áldozataiba

"Ha azt mondom, hogy szóhoz sem jutok, akkor minek jöttem ide!" Ezzel a Sas Józsefet megszégyenítő szellemességgel válaszolt a beszélgetés másik vendége, Sándor Zsuzsa bíró, amikor Simicska Lajos kedvenc riportere, Kálmán Olga arról kérdezte, mit szól, hogy ezt a szegény Czeglédy Csabát visszavitték a börtönbe. Már éppen aggódni kezdtünk, hogy tényleg nem mond semmit vagy pláne hazamegy, és akkor hogy lesz ki a fél órás beszélgetés (vendégeket egyre nehezebben szerez Kálmán Olga, sok ellenzéki már szégyell odamenni, meg hát pontosan tudják, senki nem nézi a műsort). Mindenesetre, a műsoridő kitöltésével nem lett gond, mert ott volt a fő sorosista Magyar Bálint, és elvitte a showt.

Fegyőrök kísérik Czeglédy Csabát a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elé 2017. október 13-án. Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Magyar Bálint "szociológus". Ez ugyanis a titulus a neve alatt. Persze, meg a Horn-, majd a Medgyessy-kormány oktatási minisztere, a kettő között az SZDSZ elnöke, száz éve politizál, de ez nem érdekes, mert amúgy tök független ő. Legalábbis nyilván ezt hivatott sugallani a politikai szerepvállalásra még véletlenül sem utaló foglalkozás.

Szerinte a Fidesz azért vitette vissza az előzetesbe Czeglédyt, mert félt, hogy NEM szökik meg. Igen, ezért! Na fussunk neki kicsit részletesebben: ha Czeglédy kiengedése után eltéved a Hírtv stúdiója felé menet, és Kálmán Olga műsora helyett valami fatális véletlen révén mondjuk Bissau Guineában landol (nem véletlenül hozzuk ezt a példát, lsd. később), tehát megszökik, azzal beismeri, hogy bűnös. De ha végig visszük Magyar Bálint gondolatmenetét, ha nem szökött volna meg, bár szabadlábon hagyják, abból ugye semmi más nem következhet, mint hogy ártatlan. Ha megszökik, bűnös, tehát, ha nem szökik meg, ártatlan. Egy nyavalyát. Lehet, hogy csak nem találja a cella kulcsát. Nem viccelünk, ezt a logikai torzszülöttet formális logikaórákon tanítják, a neve: az előtag tagadása. Abból, hogy „havalakimegszökik,bűnös", csak egyetlen másik következmény adódhat. HA nem bűnös, vagyis ártatlan, AKKOR biztosan nem szökik meg.

Volt még egy meglepően megengedő megjegyzése Magyar Bálintnak, Simon Gábor ügyéről – ezért a bissau-guineai utalás. Ugyanis szerinte Czeglédy ügye nem egyedi, bár talán a legégbekiáltóbb igazságtalanság. Mert ott van például az MSZP volt elnökhelyettese, akit csalás és hamis okirat felhasználása miatt jogerősen is bűnösnek mondott ki a Fővárosi Törvényszék, de ezek még csak a kamu vállalkozási szerződések, amelyeket államtitkárként kötött, még nem a bissau-guineai útlevél és 240 millió forint ügye a titkos külföldi bankszámlákon. Mindezzel kapcsolatosan Magyar Bálint azt bírta mondani, hogy Simon Gábor esetében szabálytalanságokat (!!!) világossá tudtak tenni, ezért a Fidesz „bezsarolta" őt a hallgató bűnös szerepébe. Tegyük túl magunkat a "bezsarolt" kifejezés végtelen primitívségén (szociológusnak hívja magát - nem szégyell így fogalmazni Magyar Bálint?). Vagyis nem bűnös itt az sem, akiről a bíróság jogerősen megállapítja, ha egy független balliberális értelmiségi Soros-ember nem akarja!

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Ennek kapcsán Kálmán Olga közbeveti, mert megirigyelte Sándor Zsuzsa szellemes kezdését, hogy ő „optikai tuningnak" – azt a primitív atyaistenit! - hívja, ha kampányidőszakban vezetőszáron visznek egy politikust a bíróságra. Tehát ha egy MSZP-DK-s önkormányzati képviselő milliárdokkal csal, más törvény vonatkozzon rá?

És most akkor vége a tréfálkozásnak, mert ami most jön, az nem vicces, kicsit sem az. Magyar Bálint szerint Czeglédyt a Fidesz kriminalizálja, és a kriminalizálás technikája láthatóan más, mint a volt kommunista rendszerben. Akkor ugyanis, aki politikai fogoly volt, az megőrizhette a morális tartását, mert a politikaiakat megkülönböztették a köztörvényesektől, tehát előbbieket morálisan nem tették tönkre, bezzeg most, amikor a politikai üldözötteket kriminalizálják köztörvényesnek. Tehát a kommunizmusban jobb volt ártatlanul bebörtönzött és megkínzott fogolynak lenni, mint ha ma nyomozás, gyanúsítás, vádemelés stb. után becsuknak egy embert, akit a bíróság később akár fel is menthet. Egy héttel a kommunizmus áldozatainak emléknapja után Magyar Bálint volt SZDSZ-es miniszter, Soros-kitartott (elnézést: szociológus) ezzel elhurcolt, eltűnt, megkínzott, kivégzett emberek százezreit, és persze a családjukat is megalázta, szembe köpte.

Bajnai Gordon és Magyar Bálint Forrás: MTI

Ennél persze nincs alávalóbb semmi - de abszurdabb még lehet. Magyar Bálint ugyanis szereplését azzal zárta, hogy sajnálkozott, amiért nem Brüsszel Budapest, mert így az unió nem képes megzabolázni ezt a renitens vezetésű országot. Szerinte elkerülhetetlen, hogy végre rájöjjenek: európai ügyészség joghatóságának elfogadása nélkül egy fillért se adjanak Magyarországnak, másrészt ki kell építeni azt a bírói utat, amelyen rutinszerűen és közvetlenül európai uniós szintre lehet menni. Tehát Magyar Bálint azt akarja, hogy ne magyar ügyészség és bíróság legyen illetékes Magyarországon. Soros György meg tapsolhat.

És végezetül azért mondjuk el, mire nem jutott idő e páratlanul érdekes beszélgetés során. Egyszer sem hangzott el, hogy a nyomozóhatóság gyanúja szerint Czeglédy Csaba és társai bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással több, mint hat milliárd forintos kárt okoztak a magyar államnak.

Pedig kérdések bőven maradtak. Mire kellett ennyi pénz? Miért védi kampányidőszakban Gyurcsány ügyvédjét az MSZP és a DK is? Miért tűnt fel hirtelen Soros György fő embere, Magyar Bálint, és tett hűségesküt Czeglédy mellett? Miért védik? Ki valójában Czeglédy Csaba?