Kirabolt egy utast egy fiatal férfi a szolnoki vonaton

Vágólapra másolva!
A férfi egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegette az utast a Szolnok-Újszász között közlekedő személyvonaton. Miután megkapta a pénzt, még a táskáját is átnézte, hátha talál még benne valamit - írta közleményében a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított a 19 éves nagykátai R. Dániel ellen, aki vasárnap 13 óra körül a vonaton, kezében egy fegyverrel vagy annak utánzatával az egyik utastól pénzt követelt.

A fiatal az újszászi vasútállomáson szállt le. A

kalauz telefonon tartotta a kapcsolatot a rendőrséggel,

így még az állomás közelében el tudták fogni a 19 éves rablót.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.