Éjfélig kell dönteniük a bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről

Vágólapra másolva!
Péntek éjfélig kell dönteniük az egyéni választókerületi bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a 106 testületnek az utolsó órákban még több száz döntést kell meghoznia, illetve rögzítenie az informatikai rendszerben.
Vágólapra másolva!

A választási irodák a háromezer bejelentett jelölt közül eddig mintegy 1500-at vettek hivatalos nyilvántartásba, és több mint 700 nyilvántartásba vételét tagadták meg.

Az egyéni jelöltek bejelentésének határideje hétfő délután négy óra volt,

és a bizottságoknak négy napjuk van, illetve volt arra, hogy - a választási irodák ellenőrzése alapján - megállapítsák, sikerült-e a jelölteknek 500 érvényes ajánlást összegyűjteniük.

Az a párt állíthat listát, azaz szerepelhet a második szavazólapon, amelyiknek

sikerül indítania - a fővárosban és legalább kilenc megyében - 27 egyéni jelöltet.

Így a választási bizottságok péntek éjfélig meghozott döntései alapján dől el, hány párt szerepelhet a listás szavazólapon. Az Nemzeti Választási Irodanak a keddi határidő lejártáig

40 országos pártlistát jelentettek be,

ám az ellenőrzések után ez a szám minden bizonnyal csökkenni fog.