Napokig nem aludt a sofőr, aki az ártándi három halottas balesetet okozta

Vágólapra másolva!
Több, mint két napig nem aludt az a sofőr, aki balesetet okozott Ártándnál. A busszal, amelyet vezetett egy kamionnak csapódott. Saját maga vallotta be, hogy elaludt. A balesetben hárman haltak meg, és többen megsérültek. A férfit a bíróság most két évre ítélte. A vallomásában elmondta, hogy azt ígérték neki, hogy lesz váltótársa a vezetéshez, ez azonban nem teljesült. Sietnie pedig azért kellett, mert, ha nem szállítja le az utasokat időben, nem kap fizetést, és kirúgják.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly nyáron Romániából indult el Angliába. Másnap érkezett meg, a buszban töltötte az éjszakát, majd vasárnap London környékéről, illetve Dover mellől felvette utasait.

A kilenc személyeskisbusszal hajnalban hagyták el komppal a szigetországot. A férfi ekkor pihent utoljára hosszabban, 3 és fél órát aludt.

A bíróság megállapította: bár eredetileg lett volna váltósofőr, a férfi végül kénytelen volt Londontól végig
egyedül vezetni.

400 kilométerenként tartott fél órás - órás pihenőket.

A tanúk szerint ilyenkor mindig ellenőrizte a busz műszaki állapotát is.

A férfi utasaival hétfő éjfélkor lépte át a magyar határt, utána már csak a magyar-román határ előtt bő 80 kilométerrel pihent.

44 órája volt úton, amikor a 42-es számú főúton, Mezőpeterd felől Ártánd felé haladva, hajnali fél öt előtt elaludt. Akkor legalább 90-nel ment. Letért az útról és a kisbusszal fékezés nélkül egy ott parkoló kamionnak ütközött.

Az, hogy elaludt, csak a férfi vallomásából derült ki, egyéb módon bizonyítani sem lehetett volna, hiszen a busz többi utasa is aludt. A baleset következtében a jobb első ülésen, illetve a második üléssor jobb szélén és közepén utazó utas olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal meghalt.

Egy utas életveszélyes, hárman súlyos sérüléseket szenvedtek.

A vádlotton kívül csak egy férfinak lett könnyű sérülése, ő használhatta a biztonsági övet.

A vallomások szerint a sofőr többször szólt utasainak, hogy kössék be magukat.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy

a három halálos áldozat mellett többen súlyos, életveszélyes sérülést szenvedtek, egyikük a mai napig gyógyulófélben van.

Az eljárás során számos enyhítő körülmény is felmerült. Ilyen volt a férfi feltáró jellegű beismerő vallomása, melyben elismerte bűnösségét ahogy az is, hogy 11 év alatt 1 millió kilométert
vezetett balesetmentesen.

Ahogy a bíróság azt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy

a sofőrrel szemben az volt az elvárás, hogy időben érkezzen vissza Romániába, egyébként nem kap fizetést, és nem dolgozhat tovább.A munkáltató még az egyetlen, pihenésre fordítható éjszakára sem biztosított szállást, csak a buszban tudott a sofőr aludni.

Emellett a férfi Londonig úgy tudta, hogy lesz váltótársa.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és védője is 3 nap gondolkodási időt kért.