Ezekkel a tervekkel készül a parlamentbe Bajkai István

Vágólapra másolva!
Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszélt azokról az elképzelésekről, tervekről, amelyeket mindenképpen megvalósítani kíván országgyűlési képviselőként, Erzsébetvárosban és Terézvárosban egyaránt.
Vágólapra másolva!

A Terézvárosban élő családok és társasházban lakók számára is azt tudom ajánlani elsősorban, hogy szeretném a társasházakban való élés szabályait megváltoztatni - mondta Bajkai István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a HETI TV Pirkadat című műsorában. A társasházi törvényen már nagyon régóta kellett volna változtatni, a birtokvédelmi, a lakhatási, a magatartási szabályok megváltoztatásával a a nyugalom, a lakhatás biztosításához fűződő alkotmányos jog fokozottabb védelmet igényel - tette hozzá. Lakók ezrei szenvednek attól, hogy az egyik lakásban laknak, míg a másikban mulatoznak vagy szálláshely-szolgáltatás van - mondta a politikus.

Erzsébetvárosban vannak olyan ügyek, amelyeket mostani alpolgármesteri tisztségemből kezdtem el, ezeket mindenképpen szeretnék végigvinni.

Bajkai István közölte, a Százház utcában van egy üres telek, ahol korábban egy sportlétesítmény volt, de szerencsétlen körülmények között lebontásra került, egy modern valódi uszodát és sportcsarnokot létrehozni. Nagyon bízom benne, hogy mindezeket a kormánnyal együtt meg is valósítjuk.