Ez már tényleg brutális zaklatás – Nem tudta feldolgozni, hogy elhagyta barátnője

Vágólapra másolva!
Hónapokon keresztül tartotta rettegésben volt barátnőjét egy férfi. Miután a nő elhagyta, az otthonában, és a munkahelyén is hívogatta. A nő végül felmondott, és telefonszámot cserélt, de ez sem oldotta meg a helyzetet. A férfi azt is mondta neki, hogy meg fogja ölni.
Vágólapra másolva!

A férfi és a nő 2016-ban ismerkedtek meg, majd rövid idő után össze is költöztek. A kapcsolatuk azonban hamar megromlott. Nem sokkal később a nő hazaköltözött az anyjához.

A férfi nem tudta feldolgozni a szakítást, naponta többször is telefonon és személyesen kereste a nőt. Két hónap alatt 105 sms-t küldött neki, főleg éjszaka, és hajnalban. Többször el is ment hozzá, és ajtaját rugdosta.

A férfi ezen kívül többször felbukkant a nő munkahelyén, és a munkahelyi számán is többször hívta.

A nő végül lecserélte a telefonszámát, és kénytelen volt a munkahelyén is felmondani.

A férfi rendszeresen fenyegette is volt párját, azt mondta neki megöli.

Az ügyészség most azt kérte, hogy a férfi kapjon pénzbüntetést, és felfüggesztett börtönt.