Még két útszakaszon van teljes útlezárás Győr-Moson-Sopron megyében

Vágólapra másolva!
A rendőrség információi szerint az alábbi helyszíneken kell lezárt útszakaszra számítaniuk a közlekedőknek:
Vágólapra másolva!

8625-ös számú úton, Nemeskér és Egyházasfalu között,

8623-as számú úton, Iván, Újkér és Szakony között,

Fenti települések más útvonalon megközelíthetőek!

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott időjárási körülmények miatt fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek!