Jogerősen elítélték a volt MSZP-s politikust

Fürst György Terézváros alpolgármestere egy lebontásra ítélt ház előtt beszélget a bontás ellen tiltakozókkal, 2006
Vágólapra másolva!
Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést, de a pénzbüntetést mellőzte, a többi vádlottat pedig hanyag kezelés vétsége miatt megrovásban részesítette. A Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete jogerős. Terézváros önkormányzata arra szólította fel a jelenleg is képviselő, elítélt Hatvani Csabát, mondjon le a mandátumáról, és távozzon a közéletből.
Vágólapra másolva!

A másodfokon eljáró bíróság két Andrássy úti ingatlan 2004-es elidegenítése ügyében, több száz millió forintos

hűtlen kezelés miatt helybenhagyta a Fürst Györgyre első fokon kiszabott két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztést.

Fürst György Terézváros alpolgármestere egy lebontásra ítélt ház előtt beszélget a bontás ellen tiltakozókkal Forrás: MTI/Földi Imre

A hetvenmillió forintos pénzbüntetést ugyanakkor mellőzte, mert - mint az indokolásban elhangzott - nem volt megállapítható, hogy a cselekményt a vádlott haszonszerzési céllal követte volna el.

123 milliós polgári jogigény

A többi vádlott esetében a bíróság az első fokon megállapított bűncselekményt hanyag kezelés vétségének minősítette, a társtettesi elkövetésre utalást mellőzte, és a vádlottakat megrovásban részesítette. A megítélt polgári jogi igény összegét 123 millió forintra mérsékelte, egyebekben az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta.

A Fővárosi Törvényszék tavaly január 24-én hozott elsőfokú ítéletében másfél és két év közötti felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat. Az ügyész végrehajtandó szabadságvesztésért, a vádlottak felmentésért fellebbeztek, így került a táblabíróság elé az ügy.

A vádlottak VI. kerületi szocialista, szabaddemokrata politikusként vettek részt a két ingatlan pályáztatás nélküli, áron alul történő eladásáról szóló döntésben.

A vádlottak túlnyomó többsége az önkormányzati képviselő-testület tagjaként szavazta meg az elidegenítést.

A vádlottak a történteket nem tagadták, de mindvégig vitatták bűnösségüket.

Az ingatlanok értékesítésének a módjával probléma volt

Máziné Szepesi Erzsébet, az ügyben másodfokon eljáró bírói tanács elnöke az indokolásban elmondta: az elsőfokú bíróság betartotta a perrendi szabályokat, az ügy megítélése szempontjából releváns bizonyítékokat feltárta, indokolási kötelezettségének pedig példaértékűen eleget tett. Azt mondta, hogy az ingatlanok értékesítésével nem volt probléma, de a módjával igen.

Fürst György esetében a másodfokú bíróság mindenben osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját az eshetőleges szándékkal elkövetett hűtlen kezelésben. Az eshetőleges szándék ott érhető tetten, hogy önkényesen válogatott a beérkezett pályázatok közül, és a kiválasztott pályázat alapján készített előterjesztést. A bíró rámutatott, hogy egy ülésen döntöttek az Andrássy út 3. és 47. értékesítéséről, így a vádlott esetében "kitartó szándékról semmiféleképpen nem lehet szó".

Három vádlott már elhunyt

A bíróság szerint Fürst György kivételével a vádlottak azért döntöttek a törvényben előírt versenyeztetési kötelezettség mellőzése mellett, mert a tőlük elvárható körültekintést elmulasztották. Gondatlanságból nem tudtak arról, hogy a versenyeztetés mellőzésére felhozott indokok erre nem nyújtanak törvényes alapot. A terhükre megállapított gondatlan vétség olyan csekély súlyú cselekmény, hogy a legenyhébb büntetés kiszabása is szükségtelen a vádlottakkal szemben. Ezért is alkalmazták a legenyhébb intézkedést, a megrovást - mondta Máziné Szepesi Erzsébet.

A több mint fél évtizede kezdődött per során három vádlott, köztük az egykori VI. kerületi polgármester és az egyik alpolgármester elhunyt.

Az önkormányzat lemondásra szólította fel Hatvani Csabát

A terézvárosi önkormányzat közleményében arra szólította fel Hatvani Csabát (Együtt-PM-MSZP-DK), mondjon le a mandátumáról, és távozzon a közéletből, miután immáron

másodszor ítélték el jogerősen és többedszer is kiderült, méltatlanná vált a terézvárosiak képviseletére.

Az önkormányzat haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket a bíróság által megítélt 123 millió forint polgári jogi igényének és kamatainak - összesen több mint 200 millió forint - érvényesítéséért. Ugyanakkor az ügyészséghez fordul az ítélettel kapcsolatban a Kúria részére előterjesztendő felülvizsgálati kérelem benyújtása érdekében.