Elegendő férőhely van a rászorulóknak

Budapest, 2018. február 26. Hajléktalan férfi a Menhely Alapítvány 24 órában működő krízisautó szolgálata kisbuszában a főváros XV. kerületében, a MÁV-telep villamosmegállónál 2018. február 25-én. Az alapítvány munkatársai a hideg idő miatt a nappali melegedőbe és az éjjeli menedékhelyre próbálják eljuttatni az utcán élőket. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Kiállta a próbát a korábban megerősített hajléktalanellátási rendszer, továbbra is elegendő hely áll a rászorulók rendelkezésére - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság szerdán.
Vágólapra másolva!

Közleményükben azt írták, hogy a hajléktalanokat ellátó intézmények országos kihasználtsága januárban 78 százalékos, februárban 84 százalékos volt,

a rendkívüli hideg időjárás pedig a legfrissebb adatok szerint 92 százalékosra növelte a telítettséget.

Az elmúlt napokban 154 hajléktalan embert helyeztek el hajléktalanszállón, 33-an speciális szükségleteik miatt más típusú intézményben kaptak helyet. A szociális intézmények pedig

39 kihűléssel veszélyeztetett nem hajléktalan embert is befogadtak

- ismertették az adatokat. Hozzátették, a vörös kód elrendelése óta huszonegy olyan szociális otthon is szállást nyújtott a hajléktalan embereknek, amely nem hajléktalanok ellátásával foglalkozik.

A közlemény szerint a szombattól elrendelt

vörös kód riasztás első három napján mintegy 1100 hívás érkezett a diszpécserszolgálatokhoz,

ezzel szinte megháromszorozódtak a fogadott bejelentések. A szombati napon 344, vasárnap 388, míg hétfőn szintén 344 bejelentés érkezett bajban lévő, többnyire hajléktalan emberekkel kapcsolatban.
Kitértek arra is, hogy

a legtöbb jelzés mind a három napon a Közép-magyarországi régióból érkezett,

elsősorban Budapest és Pest megye térségéből. A diszpécserszolgálat munkatársai két nap alatt összesen 677 hívást regisztráltak. A legkevesebb hívás az Észak-magyarországi, a Nyugat-dunántúli, valamint a Dél-dunántúli régióból érkezett - fűzték hozzá.

A rendőrség, a Közterület Felügyelet és az Országos Mentőszolgálat is kiemelten segítette a diszpécserszolgálatok és a krízisautók munkáját, hogy minden ellátott megfelelő helyre kerülhessen - hangsúlyozták.