Egymillió forintot lopott a közös képviselő

Vágólapra másolva!
Vádemelést javasolnak a rendőrök az ellen a nő ellen, aki közös képviselőként sajátjaként kezelte egy orosházai társasház lakóinak befizetett pénzét. Majdnem egymillió forintot költött el a megtakarított összegből. Amikor látta, hogy nem tudja visszafizetni, önként jelentkezett a rendőrségen. 
Vágólapra másolva!

Egy idős asszony közös képviselőként intézte az egyik 15 lakásos épület ügyeit Orosházán. Készpénzben szedte be a közös költséget, amiből befizette a szemétszállítási díjat és a lépcsőházi világítás számláját. A fennmaradó összeget viszont nem különítette el egy bankszámlán, hanem otthon tartotta és 2014 decemberétől 2017 októberéig

majdnem egymillió forintot költött el belőle.

A tartozásait és megélhetésének költségeit fizette ebből. Miután látta, hogy nem tudja egy összegben visszafizetni az elsikkasztott összeget, lemondott tisztségéről és tájékoztatta a lakókat arról, hogy

a rendőrségen önként kéri felelősségre vonását.

A társasháznak tartozása nem lett, de megtakarítása, tartaléka sem maradt.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a 66 éves orosházi nőt sikkasztás elkövetésével gyanúsítja. Az ügyben elrendelt nyomozást a rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya február 27-én lezárta és az eljárás iratait a volt közös képviselő ellen vádemelési javaslattal továbbította az Orosházi Járási Ügyészségre.