Hóátfúvás miatt lezártak három utat Vas megyében

havazás, hóátfúvás, vas megye
Mersevát, 2018. február 24. Hóátfúvás miatt lezárt útszakasz a Vas megyei Mersevát és Kemenesszentmárton között 2018. február 24-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Hóátfúvás miatt lezártak több útszakaszt Vas megyében, vasárnap estig kell a hóátfúvásokra számítani.
Vágólapra másolva!

A Karakót Jánosházával, a Kemenesszentmártont Merseváttal összekötő utat, valamint a Szombathelyt Bucsuval összekötő 87133-as számú bekötőút egy szakaszát zárták le hóátfúvás miatt – tájékoztatott honlapján szombat délelőtt a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Hóátfúvás miatt lezárt útszakasz Mersevát és Kemenesszentmárton között Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatott a honlapján, hogy a Karakót Jánosházával, a Kemenesszentmártont Merseváttal összekötő utat, valamint a Szombathelyt Bucsuval összekötő 87133-as számú bekötőút egy szakaszát zárták le hóátfúvás miatt.

Az M1 aktuális csatorna szombat déli híradójában elhangzott:

erős szélre és néhol hóátfúvásokra egészen vasárnap estig kell számítani Vas megyében.

A megyében óránként 50 kilométer erősségű szél fúj, és több alsórendű utat is befedett a hó.