Ismerősétől csalt ki pénzt egy rendőr

Vágólapra másolva!
Jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa egy volt rendőrt, aki pénzt kért ismerősétől egy közlekedési baleset elsimításáért.
Vágólapra másolva!

A bíróság hivatali vesztegetés elfogadása miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat, aki legkorábban a büntetés felének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet szerint a rendőr pénzügyi gondokkal küzdött, ezért 2017. decemberében megkereste egy volt osztálytársát. Szentesen találkoztak, a szolgálatban lévő vádlott, aki egyenruhában, rendőrautóval érkezett,

elhitette ismerősével, hogy az néhány nappal korábban személyi sérüléssel járó balesetet okozott Fábiánsebestyén külterületén.

Azt mondta neki, célszerű lenne, ha a sérültnek kártérítést fizetne, amit ő kész eljuttatni hozzá.

A következő alkalommal ismerőse 56 500 forintot adott át a rendőrnek.

Ezt követően még kétszer találkoztak, de a volt osztálytárs gyanút fogott és bejelentést tett az illetékes nyomozóhatóságnál.