Václav Klaus: Európának nincs szüksége a szervezett népvándorlásra

A Századvég Alapítvány szervezésében 2018. február 21-én  17.00 órai kezdettel kerül megrendezésre Václav Klaus, Jiří Weigl: Népvándorlás – Útmutató a jelenlegi migrációs válság megértéséhez c. könyvének bemutatója.
Václav Klaus
Vágólapra másolva!
A migrációs válság kezelésére az egyetlen valódi megoldás a tömeges népvándorlás megállítása - hangsúlyozta Václav Klaus volt cseh államfő, ahol Jirí Weigllel közösen írt könyvét mutatták be.
Vágólapra másolva!

Václav Klaus elmondta, meg kell érteni, hogy Európának nincs szüksége a jelenlegi, mesterségesen generált és szervezett népvándorlásra. Mint fogalmazott, a könyv nem a migránsokat kritizálja, hanem az európai politikai elitet, és "önmagunkat, amiért nincs elég bátorságunk szembeszállni" az uralkodó európai narratívával.

Václav Klaus: Hamis, hogy a népvándorlás pozitív dolog Fotó: Csudai Sándor - Origo

Klaus: Támogatom Orbán Viktor

A könyvet 2015 októberében egyetlen hét alatt írták meg, célkitűzésük az volt, hogy vitatkozzanak az európai szellemi elitében akkor uralkodó,

hamis és félrevezető elképzeléssel, amely szerint a népvándorlás pozitív és teljesen természetes folyamat,

Európának pedig gazdasági szempontból is szüksége van a migránsok jelentette munkaerőre - idézte fel Václav Klaus. A Népvándorlás - Útmutató a jelenlegi migrációs válság megértéséhez című kötet a Századvég Kiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven.

A volt cseh elnök szerint az elvándorlás csakis egyéni szinten jelenthet megoldást komoly egzisztenciális fenyegetettség esetén, azonban a 2015 óta zajló tömeges népvándorlás elkerülhetetlenül aláaknázza az Európában fokozatosan kifejlődött társadalmi és kulturális struktúrákat.
Václav Klaus kitért arra is: több millió racionálisan gondolkodó európai, a cseh emberek többsége, és ő maga is támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök bátor és Európában egyedülálló kiállását a migrációs válság kérdésében.

Maróth Miklós: A migráció a nemzetállamok megbontásának eszköze Fotó: Csudai Sándor - Origo

Deideologizálni kell az EU-t

Az eseményen Jirí Weigl kiemelte: a Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából tömegesen érkező bevándorlók nem azért indulnak útnak, hogy hozzájáruljanak az európai társadalmak gazdagodásához, hanem részesülni szeretnének az európai fogyasztásból és a gazdasági javakból. Az Európai Uniót "deideologizálni kell",

vissza kell térni a nemzetek feletti unió ideájától az eredeti, nemzetek együttműködésén nyugvó, gyakorlatias unióhoz

- hangsúlyozta a közgazdász és arabista végzettségű Jirí Weigl, aki évtizedek óta közeli munkatársa és tanácsadója a volt cseh államfőnek, jelenleg pedig Václav Klaus Intézet ügyvezető igazgatója.

A nemzetállamok ellen irányul a migráció

A könyvbemutatón Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke úgy fogalmazott: a migráció egyszerre okoz politikai, kulturális és szellemi válságot, amire helyes választ kell adnia az európai elitnek, ugyanis most dől el a kontinens és az Európai Unió jövője. A helyes válasz keresését azonban ma Európában a szélsőséges liberalizmus, a politikai korrektség és a rosszul értelmezett multikulturalizmus akadályozza. Ezért a kontinensnek vissza kell találnia a közös európai értékekhez, a zsidó-keresztény gyökerekhez - vélte Barthel-Rúzsa Zsolt, aki szerint Václav Klaus és Jirí Weigl könyve ehhez az útkereséshez járul hozzá.

Barthel-Ruzsa Zsolt: Most dől el a kontinens és az Európai Unió jövője Fotó: Csudai Sándor - Origo

A könyvet Maróth Miklós orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja ismertette. Kiemelte: a szerzők részéről rendkívüli éleslátást tanúsít, hogy már 2015-ben, az események sodrában világosan látták a migrációs válság lényegét, és azt, hogy a folyamat szervezett. Maróth Miklós szerint már a kötet címe is helyes állásfoglalás, mert

"ma valóban egy népvándorlásnak vagyunk tanúi".

Úgy vélte: az olvasmányosan megírt, ám alapvető igazságokat kimondó rövid kötet rámutat arra, hogy a migráció az egyes nemzetek, a nemzetállamok megbontásának eszköze, és végső soron az Európai Unió egyre erősebb centralizációját szolgálja.