Pénzt lopott egy tanártól, de nem kell börtönbe mennie

Vágólapra másolva!
A nő a bihartordai általános iskolában dolgozott, így bármikor bemehetett a tanáriba. Karácsony előtt néhány nappal, is ott takarított. Miután egyedül maradt, az egyik tanár táskájából kivett 47.000 forintot.
Vágólapra másolva!

A lopott pénzből 27.000 elköltött, 20.000 forintot azonban le tudtak foglalni a rendőrök.

A tolvaj akár két évet is kaphatott volna, de az ügyészség az eljárást 4 hónapra felfüggesztette és az ügyet közvetítői eljárásra utalta.

A nő ugyanis mindent beismerte, és megbánta, amit tett, a tanárnőtől pedig bocsánatot kért, és vállalta, hogy a pénzét visszafizeti.