Hatalmas tervei vannak Németh Szilárdnak

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése
Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságnak elnöke
Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában aktuális országos és csepeli ügyekről is beszélt.
Vágólapra másolva!

Hatalmas tervekkel vág neki a jövőnek Németh Szilárd, mint elmondta, eddig is, hol egyéni, hol pedig listás képviselőként is mindent megtett Csepelért. Most például a Weiss Manfréd Terv van előttük, amihez várják a kormány támogatását, persze

ehhez nagy szükség van arra, hogy a választások után folytathassa a jelenlegi kormány a munkáját.

Mindezt az emberek döntik el Csepelen, ahogy másutt is – tette hozzá a képviselő.

A választás egyik tétje a helyi beruházások folytatása is, mondta el Németh Szilárd, aki szerint egy valódi képviselő az országos ügyek vitele mellett a helyi ügyek képviseletét is el kell lássa. A politikus szerint ugyanakkor nagyon fontosak a fejlődési irányok, ám

a választás tétje az emberek, az ország biztonsága.

Egy biztos, a jelenlegi kormány a gazdaságot, a pénzügyeket rendbe tette, nem mindegy, hogy a munkanélküliek vagy a foglalkoztatottak száma nő évről évre – hangsúlyozta Németh Szilárd.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.