Orbán Viktor: Meg kell őrizni a keresztény kultúrát

Orbán Viktor
Budapest, 2018. február 16. Andrés Pastrana Arango, a CDI elnöke, korábbi kolumbiai államfő (j), Orbán Viktor miniszterelnök, a CDI alelnöke (k) és Antonio López-Istúriz főtitkár a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) budapesti vezetőségi ülésén és konferenciáján tartott sajtótájékoztatón a Marriott Hotelben 2018. február 16-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A CDI szerint a keresztény kultúra érték, ezért meg kell őrizni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciájának keretében tartott sajtótájékoztatón, pénteken.
Vágólapra másolva!

A kormányfő kiemelte: a CDI keresztény indíttatású szervezet, amely az emberi méltóságot tekinti a politika alapjának. Ez azért fontos, mert az átalakuló világban

a politikai viták középpontjába mindenhol az identitáskérdések kerülnek,

ez Európában látható a leginkább, mert a migráció felerősítette ezeket a kérdéseket - magyarázta.

Andrés Pastrana Arango, a CDI elnöke, korábbi kolumbiai államfő (j), Orbán Viktor miniszterelnök, a CDI alelnöke (k) és Antonio López-Istúriz főtitkár a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) budapesti vezetőségi ülésén Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Hangsúlyozta: a budapesti ülésen döntöttek arról, hogy elindul a CDI ifjúsági szervezetének megalapítása, a Kaukázusból érkezett pártok közelebb léptek a szervezethez, új tagokat fogadtak be Latin-Amerikából és Közép-Európából, továbbá a térség magyar pártjainak nagy részét is felvették tagnak a CDI-be.